Nem értem azokat a népeket, melyek a háború tartama alatt bizonyos szigorú rendszabályokat léptettek életbe, nagyon mérsékelték a mulatozásokat, - korai zárórákat tűztek ki s előzetes vizsgálat alá vetnek minden könyvet és színdarabot s azt, amelyikben életöröm, szerelem, érzékiség van, nem engedik nyilvánosságra.

Ez nagy félreismerése az állam céljainak, mely eszközeiben köteles volna ahhoz az egyszerű szabályhoz alkalmazkodni, hogy az államnak elsősorban és mindenekelőtt emberekre van szüksége, - az állam tulajdonképpen egy nagy embertenyésztő intézet. Emberek kellenek neki, hogy egy részéből katonákat csináljon, a másik részéből pedig kipréselje azokat a költségeket, amibe a katonák eltartása és a háborúk viselése kerül.

Katonákról pedig ugyebár csak egy gondoskodhatik, ha országában pezseg az élet s a művészet és divat csiklandozásai elkábítják az embereket s mintegy fokozottabb életműködésre ösztönzik. Mit szólnának ahhoz a gazdához, aki barmait csak levágatná és fogyasztaná s nem gondoskodnék okszerű tenyésztésükről is?

Az aszketizmus nem kedvez az emberi nem tenyésztésének s éppen azért az állam, mely túlteszi magát minden erkölcsi és evangéliumi törvényen, célja érdekében nem az aszketizmust, hanem a kicsapongó életkedvet kell, hogy hirdesse és ha, amint látjuk, polgárai életével és halálával rendelkezik, mennyire könnyebben rendelkezhetik polgárai erkölcsével, melyet aszerint szabályozhat, ahogy neki jólesik.

Nem akarok bővebb fejtegetésekbe bocsátkozni, hiszen az okos miniszterek előbb-utóbb úgyis csak ki fogják találni a megfelelő módokat s csak annyit mondok, hogy például egy kormány épp úgy kivetheti az országra a kötelező gyermekszaporodást, mint akár az adót.

Megszabhatja - akár halálbüntetés terhe alatt - hogy minden nő hány gyermeket köteles az állam részére világra hozni s behozhatja akár a többnejűséget is, vagy nemcsak szentesítheti, hanem hazafias eljárásnak minősítheti a házasságon kívül szövődő viszonyokat, ha azok gyermekeket eredményeznek. A férfiak életüket adják a mindenható államért, ezzel szemben a nők szülési kényszere nem tűnik fel olyan nagy áldozatnak.

Két képviselő órákig beszél személyes ügyeiről a képviselőházban - az újságok erről naponként hasábos tudósításokat hoznak, végre lovagias ügy támad, sőt isten ments párbaj készül, - s napokig feszítik az ország idegeit azzal, hogy lesz-e párbaj vagy nem, s ha lesz, történik e karcolás egyik vagy másik fél becses bőrén.

Állítsuk-e mellé milliók halálordítását, melytől remeg a világ, elpusztult és még elpusztuló derék, bátor, ártatlan, névtelen emberek százezreit, - az egész borzasztóságot - amibe a világ fuldoklik, s tegyük le reménytelenül a tollat, mert ez a kis képviselőházi incidens, ez a nem jelentékeny dolog iszonyúan jelzi az emberiség javíthatatlanságát.