Fenyő Miksa: A nőstényördög
Dráma öt felvonásban - Írta Schönherr Károly - Fordította Móricz Zsigmond
Vagy hat esztendő előtt adták Schönherr egyik drámáját "A föld"-et a Nemzeti Színházban. Akkor azt írtam róla, hogy ez a dráma ugyan még nem az igazi, de levegőjén már is érzik, hogy írója valaki, - ki tudja! egyszer viharcsináló garabonciás. A nőstény ördögöt azzal az előre föltett szándékkal néztem meg, hogy ezúttal igazam lesz.
Vihar lesz benne, hegyek között zúgó, sorsokat felkavaró, életeket magával ragadó. Nem éppen így volt s azért még sem kell szégyellenünk egykori megállapításunkat: Schönherr új drámájában erő van, komoly törekvés művészi koncepcióra, érzék az arányok iránt, belülről fejlesztett, a művész lelki diszpozíciójából kivetített egyszerűség, s ha darabja mégis csalódást hozott, azt némely szerkezetbeli hibák technikai fogyatékosságok mellett főleg a dialógus halványságának kell tulajdonítanunk. (Talán újabb hat év múlva!)
"A dialógus halványsága" nem éppen szerencsés szó, - halvány a mi várakozásunkhoz képest, ahhoz képest, amit föltételezünk Schönherrben, mert mégis csak eleven élet érződik a dialógus folyamata alatt, unalmat egy percre sem érzünk vagy lankadtságot az írón.
De mikor az kellene, hogy az élet átizzón a dialógus folyamán, hogy egy-egy szó egy egész dráma erejével ragadja meg figyelmünket, érdeklődésünket s úgy világítson bele a szereplő három személy lelkébe, hogy emberi mivoltunk, hozzánk tartozásuk egyszerre nyilvánvalóvá legyen. Enélkül a dialógus tehetséges játék marad, a Henschel fuvaros dialógusa - a két dráma némely rokon mozzanata késztet az összehasonlításra - tragédiákat revelál.
Amiket technikai fogyatékosságnak mondottam, azok is valójában súlyosabb beszámítás alá esnek. Az asszony, hét gyerek lehetőségével méhében, meddőségre van kárhozva a beteges, öregedő férj mellett, gyereket szeretne.
Ez a motívum a drámában nem fejlődik eléggé az asszonyból, kissé kívülről van rábiggyesztve s a titokzatos ládában rejtegetett főkötővel, fáslival, babaruhával végleg rekvizitummá válik. Jobb szeretnők, ha az asszony a szerelmet, az ölelést akarná és ebből ellenállhatatlanul, ki sem mondva virítana ki a gyerek gondolata.
Éppen így a pénz vagy motívuma, vagyis a boltozatos kapujú ház a város piacterén, nem hiszünk benne, nem hisszük el, hogy az asszonyt komolyan érdekli s valahányszor említés tevődik róla, hamis intonációt érzünk. De mindez és sok hasonló dolog csak részletbeli hiba, igazi szerkezetbeli hiba, az egész dráma derékontörése a negyedik felvonásban következik be. Amikor a csendőr megtudja, hogy a férj feljelentette őrmesterénél mulasztásáért és a csendőr menekülni akar a rókalyukból.
És el is megy. (Kissé ugyanazok a motívumok szerepelnek, mint Carmen tizedesénél.) Itt valahogy vége szakad a darabnak s az utolsó felvonás már csak arra való, hogy a darab címének - Der Weibsteufel - érvényt szerezzen. Az ötödik felvonásban - a nőstény ördög bosszúja - az író nem éppen erőtlen kezéből végleg kihull a darab, a kieszeltség sivársága betemeti minden pompájáét s hellyel-közzel igazi íróra valló alkotását.
A fordítás nehéz munkáját Móricz Zsigmond végezte. Pompás, erővel teljes fordítást adott, nem egy árnyalattal gazdagította Schönherr munkáját. A színészek játéka - dacára a nyilvánvaló igyekezetnek - nem mindenben volt szerencsés. Góthné népszínműbeli tradíciókat - nálunk agyongyötört sablonokat - próbált megnemesíteni egy-egy Varsányi Iréntől ügyesen ellesett gesztussal, hanghordozással.
A Vígszínházat mindenesetre dicséret illeti meg azokért a törekvésekért, melyeket e színpadon az utóbbi időben tapasztalni alkalmunk volt. Shaw Candidejának és Schönherr darabjának előadása arra vall, hogy a komoly irodalmi ambíciók győzedelmeskedtek a színház irányításában.
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
.jpg "Az aratás és a fegyvergyakorlatok")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!