Az irónak mindig számolnia kell a közönségével és pláne az ujságczikk-irónak kell sokat törődnie a közönség érdekeivel. Ezért kérdem Önt aggodalmasan, kedves olvasóm, hogy mit fog csinálni e hónap tizenhatodikától, éjszaka egy óra után? Akik itthon maradtak, azok közül számosaknak sulyos problémája ez. Nemcsak azoknak, akik e sulyos napokban is állandóan exet ittak a gyönyörüség poharából, hanem azoknak is, akik fáradságos napi munkájuk után néhanap bennfelejtették magukat az éjszaka varázslatos világában, társaságban elmentek a varietébe, onnan egy télikertbe mentek, majd az irigység mérgét ott szerte fecskendezvén, egy kávéházba bandukoltak, avagy serházba és a hajnali órákig diskuráltak mindenféle dolgokról.

Az egyórai záróra a megrögzött éjjelezők bűneiért hetediziglen is sujt, nevezetesen ezeket az ártatlanul néhanap éjszakázókat. De beszéljünk csak magunkról, akik mindig kapupénzt fizetünk, vagy talán szintén nem fizetünk soha kapupénzt, hazaérvén ugyanis, a kapu már régen kinyilván. Mit fogunk mi tenni egy óra után? Az utczán fogunk-e asztalokat verni, mi éjszakai baglyok, ott fogjuk-e meginni a pezsgőt és likőröket, amiket délután a csemegeüzletben bevásároltunk? Fog-e vajjon az utczán tovább hömpölyögni az éjszakai élet, vagy nyugtalanul hánykolódunk majd csakugyan özvegyi párnáinkon? Miféle megoldás lesz? Mit csinálnak majd azok a hölgyek, akik eddig olyan szorgalmasak voltak, hogy állandóan a nappalt tették éjszakájukká?

A végén most már nyiltan bevallom, hogy én semmiféle sorscsapást nem látok a magam számára az egyórás záridőben. Én nekem meg lesz a klubom, ahol hajnalig fennmaradhatok, sőt egy nagyköruti palotában meglesz az éjszakai hölgytársaságom is. S talán alaptalan az aggodalom Önökért is, mert ezeket a dolgokat hamarosan maguknak is meg fogják majd szerezhetni.