Oroszország soknemzetiségű állam. Lakosságának csak felét tették ki az oroszok. Valamelyes autonómiával csupán a finnek és a lengyelek rendelkeztek – ez utóbbiak azonban, több évszázadig független lengyel állam, sőt lengyel középhatalom emlékével – korántsem voltak elégedettek helyzetükkel.

A németek szívesen támaszkodtak volna a lengyelekre és a balti népekre – csakhogy ezek egyszerre éreztek orosz- és németellenes érzelmeket. Finnek közül toboroztak és kiképeztek szabadcsapatokat is – ezeket végül nem vetették be.

Reményt fűztek a grúzok esetleges oroszellenes mozgalmához. A grúzok azonban a törökökben nagyobb fenyegetést láttak, mint az oroszokban.

Az Osztrák-Magyar Monarchia elsősorban az ukrán nemzeti érzés felhasználásában reménykedett. Létre is hoztak egy Ukrajna Bizottságot. Később azonban a Monarchia ukrán lakosságú területei kerültek orosz megszállás alá – és nem fordítva.

Nem sikerült felhasználni az oroszországi zsidókat. A zsidóság ugyanis inkább a liberális vagy szocialista eszmények felé fordult, és ezek megtestesítőjét inkább látta Angliában és Franciaországban, semmint a németekben vagy a Monarchiában.

Egészében úgy tűnik, a központi hatalmak két és fél évig nem sok sikert értek el Oroszország nemzeti alapú bomlasztásában. 1917-ben már más volt a helyzet: a forradalmakhoz a nemzeti mozgalmak felélénkülése kapcsolódott Oroszországban.

Ezt azonban a németek és szövetségeseik a világháború egészének összefüggésében nem tudták fel- ill. kihasználni: egyrészt önző hódító politikájuk, másrészt a nyugati fronton elszenvedett vereségeik miatt. Ám mindezzel később még találkozhat a nagyító olvasója.