Fayer Pál: John Bull és társai
Fayer Pál: John Bull és társai
Radó Sámuel könyve
Az Angliáról szóló könyvek közt a kilencvenes években azokat olvasták legjobban, melyeket Paul Blouet, az írói nevén jobban ismert Max O'Rell írt. Ez a szellemes francia újságíró előbb Londonban élt, azután bejárta az angol gyarmatokat, a John Bull cég fióktelepeit, "les grandes succursales", és könyvei közt talán az volt a legolvasottabb, melyet erről a kétéves körútjáról La maison John Bull & Cie címmel írt.
A hasonlat, mely az angol birodalmat valami hatalmas kereskedőháznak mondja, már abban az időben használatos volt. Azóta az imperialisták politikája a cég telepei közt még szorosabb viszonyt akart teremteni. Radó Sámuelnek most összegyűjtve megjelent publicisztikai dolgozatai, melyek a nagy birodalom világpolitikai helyzetével és külpolitikájával foglalkoznak, a cég újabb társait Franciaországban és Oroszországban látják. Az orosz szövetség pedig egyértelmű azzal, hogy Anglia eltért eddigi határozott irányától, mely Konstantinápoly birtokát török kézben érinthetetlennek tartotta.
Erős világot vet e felfogásra az az adoma, mely nemrégiben az entente sajtóját bejárta és a francia-orosz szövetség megkötésének idejére nyúlik vissza. Von der Goltz pasát megkérdezte akkoriban a török udvarnál egy benfentes úr, hogy mit szól ehhez a szövetséghez. "Biztosítom, - felelte a tábornok - hogy ha akarjuk, Oroszország huszonnégy óra múlva a német birodalom szövetségese lesz!" "Hogyan képzeli ezt tábornok úr?"
"Igen egyszerűen, odaígérjük Oroszországnak Konstantinápolyt - és kész a szövetség!" A fordulatból, melyet az orosz szövetség jelez s amelynek részleteibe kevesen tekintettek be olyan éles szemmel mint szerzőnk, Radó Sámuel meggyőzően állapítja meg az angol politika rövidlátását és fonákságát a maga szomorú meztelenségében.
Külön fejezet szól ezután a könyvben az entente-hatalmak imperialista törekvéseiről. Radó megmutatja, hogy ennek az erős áramlatnak lettek áldozatai a külügyminiszterek, ezek "korántsem olyan nagyszerű politikai számolóművészek, fagyos reálpolitikusok és a skepticismusnak olyan virtuózai, amilyeneknek általában látják őket. Sokkal inkább megcsalt csalóknak tetszenek, akik áldozatul estek azoknak az áramlatoknak, melyeket nem tudtak áttekinteni és megítélni... Úgy vélték, hogy az a politika a legjobb, melyet megtapsol a tömeg".
A sárga sajtó a tömeg érzéseinek kifejezője, imperialista hangja azt jelentette, hogy a tömegek a Greater Britain eszméiért lelkesednek, és mikor a Németország elleni háborúról írtak, ezt azért tették, mert a nép türelmetlenül várta ezt a háborút. Radó Sámuel mélyebben lát itt, mint nagyon sokan mások, elismeri a jingo-sajtó bűnét a szenvedélyek ébrentartásában, de szembeszáll azzal a felfogással, mely a nyomtatott betű hatalmát túlbecsüli.
Tudjuk, hogy maga a nagyközönség talán sehol másutt, mint Angliában, nem foglalkozik annyit azzal a kérdéssel, hogy milyen befolyása és jelentősége van a sajtónak. Erről pár évvel ezelőtt Londonban a munkásoknak egy vitaestélyén jellemző véleményeket hallottunk, éppen olyan körben, melyre a nyomtatott betűnek legnagyobb hatása lehet.
A vitatkozás tárgyául ez volt kitűzve: Van-e a sajtónak befolyása a nagy közönségre? Hosszabb-rövidebb fejtegetések után egy gyári munkás nagy tetszés közt ezt a kijelentést tette: A sajtónak nincs befolyása, ha az újság, melyet megveszek, olyat ír, ami nekem nem tetszik - nem olvasom tovább és eldobom. Radó Sámuel szerint is, ki pedig mindenesetre a leghivatottabbak közül való, hogy e részben ítéletet mondjon, "az újság légsúlymérő, mely jelzi a lelkekben dúló vihart, de maga nem okoz fergeteget".
Megrajzolja egy fejezetben John Morleynek, az újságíróból lett miniszternek arcképét, s a mély politikai belátással megírt többi fejezet között ez talán a legélvezetesebb, különben ez az egyetlen cikk, amely még a háború előtti időből való. Morley, aki 1914-ben azzal tüntetett a háború ellen, hogy kilépett a kabinetből, soha nem tartozott azok közé, akik lapjukban a tömeg háborús vagy harcias hangulatát szították.
Morley megelégedett azzal, hogy nem vállalta a felelősséget a háborúért, többet nem tett, de voltak mások, akik egyenesen is szembeszálltak a háború politikájával. Ezek az outsiderek, és róluk szól a könyvnek egy külön fejezete.
Ez a történelmi tanulmány főképpen Brightnak és Cobden-nek a krími háború ellen tanúsított éles ellenzéki magatartását tárgyalja. De más háborúknak is megvoltak az outsiderei, ilyen a mostani időknek egyik legérdekesebb alakja a búr háború legelszántabb ellenzője, Anglia mai hadügyminisztere, Lloyd George.
Radó Sámuel korábbi írásainak ismerői megérzik e dolgozatain, hogy az írónak, aki régtől fogva sok szeretettel mélyedt el Anglia belpolitikája, sajátosságokban gazdag parlamenti élete tanulmányozásában, világpolitikai nagy céljai megfigyelésében, bőséges memoire-irodalmában, nehéz szívvel kedves illúzióktól kellett megválnia.
A tanulságos és élvezetes könyvben, mely a Politikai olvasókönyv, a Népies politika, a Politikai jelszavak és frázisok köteteivel együtt a magyar politikai irodalom legértékesebb termékei közé tartozik, az orosz, az olasz és a szerb politikának is jut egy-egy fejezet.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!