Carlyle mondta, hogy a történelem tulajdonképpen nem más, mint nagy emberek életrajza. Nem lesz tehát érdektelen néhány kiváló ember életébe, otthonába, belső lelkivilágába betekintenünk. Cristiano Huygens, a XVII. Század hirneves csillagásza, aki a sok tanulásba szinte belegabalyodott, ugy képzelte, hogy teste vajból van, s a világért sem mert volna tüz közelében tartózkodni, mert attól félt, hogy - elolvad. III. Henrik, az utolsó Valois, nem türte a macskát; ellenben Colbert még a legfontosabb államügyek tárgyalása közben is szemét négy-öt kedvelt macskája játékán legeltette, s míg Luigi Ricci hires olasz zeneköltőt a macska nyávogásával ki lehetett volna kergetni a világból, addig Sacchini, ugyancsak hires komponista, egy hangjegyet sem tudott a papirosra vetni, ha macskái nyávogását nem hallotta; komolyan állitotta, hogy leghiresebb művének: "Edipo a Colono" cimü operájának legszebb frázisait e macskák nyávogásából meritette.

Augusztus császár állandóan fókabőrt viselt ruhája alatt, mert meg volt győződve, hogy ekképp védve van a villámcsapástól. Adeline Patti babonás ragaszkodást tanusitott egy pár cipőcskéje iránt, amelyben első sikerét aratta; még évek mulva is ezt a pár cipőcskét viselte e szinpadon, valahányszor uj szerepet kellett énekelnie.

Candia, a hires tenorista a nemkevésbbé hirneves Grisi Julia énekesnő férje, annyira szenvesélyes dohányos volt, hogy a szivart közvetlen a jelenése előtt vette ki a szájából; az ő személyével kapcsolatos az a tréfás hasonlat is, mely szerint a jó tenorista olyan, mint a szivar: mindkettőnek éltető eleme a szusz, mindkettő drága és rövid ideig élvezhető, s végezetül mindössze kellemes emlékük marad . . . Napoleon a hadviselés gondjai közepette ráért fiatalos szórakozásokat kedvelni.

A lángeszü Shelleyről, a mélabus, álmodozó angol költőről beszélik, hogy legkedvesebb szórakozása az volt, amikor papirosból készitett csónakokat usztathatott a vizen. Egy napon, amint a folyó partján sétált, ellenállhatatlan kedvet érzett papiroshajócskákat usztatni a folyón. Minthogy egyéb papiros nem volt nála, hirtelen egy ezres bankjegyből készitett hajócskát s elégedetten tekintett a gyorsan tovauszó hajócska után. Lermina, a "Gróf Monte Christo fia" cimü regényében egy szolgát

Afrikában oroszlánokkal tépetett szét; néhány lappal odább ugyanez a szolga a legjobb egészségben követi a gazdáját utazásában. Ponson-du-Terrail hasonló hibákkal igen érdekes módon vélt szabadulhatni.

Regényeiben a termékeny fantáziáju francia regényiró a személyek egész tömegét szerepeltette, - mint például a Rocambole cimüben - s előtte egy dróton a bábuk egész hadserege táncolt; ezek mindegyike egy-egy szereplő személyt képvisel. Ha azután az egyik szereplőnek a regényiró jóvoltából meg kellett halnia, akkor egyszerüen letépte a szinórról azt a bábut, mely az illető személyt jelképezte. Megesett vele azonban az a tréfa, hogy elfeledte letépni a megfelelő bábut, s az olvasó legnagyobb csodálkozására a tegnap meggyilkolt alak másnap vigan szivarozva lejtett végig a fasor alatt.