Bizony, bizony, sohasem lehetett látni annyi pityergő asszonyt nyilvánosan, mint napjainkban. Ha az ember felül a villamosra, mindegyikben talál egyet. És ez az egy – a kalauznő.

A kalauznők hisztériásabbak a Lipótváros regényhősnőinél, idegeik úgy zakatolnak, mint a motolla, a kalauznők okkal, ok nélkül, minden második perczben elsirják magukat. Ha valaki rossz jegygyel száll fel, az már kitünő alkalom a pityergésre. Ha egy vidéki úr szakaszjegyet vált, és nem ismervén ki magát a szakaszhatár-beosztások tekervényeiben, egy állomással tovább kocsikázik a meghatározott állomásnál, a kalauznő sir és nem lehet lecsillapitani.

Ne bánjanak szigoruan a villamos-társaságok a kalauznőkkel, ne büntessék le őket holmi csekélységek miatt, becsüljék meg a kalauznőket, mert ha azok akarnák azt a folytonos aggodalmaskodást, ami kétségtelen oka annak, hogy olyan sokat sirdogálnak, kiket fognak alkalmazni jegyek osztogatására? Férfiak nincsenek, gyerekeket pedig ugy-e nem lehet? Nagyon furcsa lenne aztán, ha a kalauzok hijján például automatákat kellene majd felállitani és az utasokra bizni, hogy abba beledobják a menetjegy árát.