Ezernyolcszázötven, tehát száztiz esztendővel ezelőtt Fulton Róbert, a gőzhajó föltalálója Londonban hajózott egy vitorláson, hogy a franciák, nevezetesen Napoleon által megvetett tengeralattjáró hajó tervét eladja az angoloknak. Anglia akkor is ugyanaz volt Európára nézve, sőt az egész világra nézve, mint az, amely 1914-ben a világot lángba boritotta.

Hatalmas, gazdag, gőgös, a tengeren korlátlan zsarnok és lelketlen kalmár. Akkor az egész világnak együtt véve nem volt annyi hadihajója, mint neki egymagának. Anglia akkor azt hitte, hogy ha ő nem veszi meg Fulton találmányát, az örökre elveszett. A tényben nem csalódott, csak az időben, mert akkor ugyan senkisem vette meg a tengeralattjáró hajó modelljét, de nyolcvan évvel később minden tengeri hatalom épitettetett ilyen hajótipusokat, s hiába való volt Anglia tiltakozása a „nemtelen fegyver” ellen, a vége csak az lett, hogy Anglia maga is derüre-borura épitette a külállamok arzenáljaiból megszerzett tervek alapján a tengeralattjárókat. Hogy mit jelent ma az U-hajó, arra ha volna őszinteség Angliában, azt felelnék, hogy: „Anglia hatalmának halálharangja”. Hiába van olyan hatalmas flottája Angliának, hasztalan merednek a forgó páncéltornyokon a legveszedelmesebb ágyuk, az egész angol flotta tétlen semmitevésre van kárhoztatva, meg sem mer moccanni, remegve veszi körül az angol szirtes partokat, de még sem tudja elejét venni annak, hogy a német tengeralattjáró hajók Anglia partjain egészen köröskörül ne fussanak, s ott süllyesszenek el akármilyen ellenséges hajót, ahol akarnak. A képünkön bemutatjuk a Fulton-féle tengeralattjáró hajómodellt, amely a Münchenben lévő „Német Muzeum” egyik érdekessége; főleg ma, hogy a német tengeralattjárók a világ legnagyobb szenzációjaként jelentkeztek a mai világháboru folyamán.

A Fulton-féle hajó kétféle mozgásra volt berendezve. A vizfölött a szélvitorlával, amelynek rudja lecsapható abban a pillanatban, amikor a hajó vizbemerül, s a vizalatti mozgásra, amikor gőzgép hajtotta volna a hajót. A hajótest maga állandóan kétharmad magasságig vizalatt áll, s a lesülyedését Fulton vizbeömlesztéssel képzelte, amely esetben az alsó tartány megtelnék vizzel. A fölszinre jutásról ugy gondolkodott, hogy a viz a tartányból a gőzgép segélyével kiszivattyuzható, vagy pedig az egész tartány lekapcsolható a hajóról, s vizzel együtt, mint fölösleges ballaszt, elválasztható a hajótesttől. Első pillanatra is látszik, hogy ezzel az utóbbi megoldással a hajó csak egyetlen egyszer merülhet egy uton a viz alá, vissza kell térnie állomására, hogy uj tartányt szereljenek rája föl. A hajótest hengeralaku, s belsejében egy, legföljebb két ember fér el. A hajó belsejében van a gép részére szánt hely, amelyet a modellben kézi hajtásra berendezett propeller csavarhajtó szerkezet helyettesit. Az áttétel nagyobb fogaskereke a képen látható is. Ugyanezen az állványon van a vitorlakezelő hajtórud is, amely a vitorlarudtól balra látható kettős vitorlakötéldobot mozgathatja.

A hajóhenger orra enyhe csucsban végződik, mig a fara letompitott felületü s itt nyer elhelyezést a propellercsavar. A henger tetején van egy kupolaszerü ráépités, amelynek felső bal oldalán szemlélő nyilás készült üveggel lefedve. Ez olyan nagy, hogy azon, ha az ablak el van távolitva az emberek ki és be járhatnak. A kupolából lépcső vezet le a hajótest belsejébe. A hajógépet a gőzgép föltalálója, James Watt épitette Fulton számára, de nem került sor a beépitésre, mert akkor, mikor az angolok visszautasitották Fulton ajánlatát a tengeralattjáró hajók épitésére, Fulton bosszankodva kudarcán, Amerikába ment s ott a gőzgépet egy a vizszinén járó hajóba épitette be, s ezzel az első gőzhajó létesült. Ezzel az óriási sikert aratott, s haláláig nem ért rá mással foglalkozni, mint a gőzhajó tökéletesitésével.

Fulton modellje csaknem negyven esztendeig érintetlenül maradt. Az a probléma volt főleg megoldatlan, hogy a vizszinre való emelkedés mely módon volna legegyszerübb. Svéd, orosz és norvég kisérletek után ugy látszik a német rendszer a legjobb.