Hősök, kik a háboruba mentetek, szokjatok hozzá a gondolathoz, hogy esetleg megcsonkitott testtel, mint bénák, nyomorékok fogtok onnan hazatérni. Akit aztán nem ért balszerencse készületlenül, az belenyugszik a változhatatlanba és igyekezni fog erős akarattal pótolni azt, amit a sors elvett tőle.

Igen : semmi más ehhez nem szükséges, mint erős akarat, vagy legalább egy kis kitartás. Igaz, hogy leverő a tudat : fél karral, fél lábbal, vagy éppen karok és lábak nélkül élni, de idő jártával átesik az ember ezen a leverő tudaton is. Az orvosi tudomány pedig ma már lehetővé teszi, hogy mesterséges kezekkel, lábakkal ellátva, ne mint nyomorékok tengessük tovább életünket, hanem szinte még büszkék legyünk, hogy ime, még műtagokkal is hasznos tagja maradunk a társadalomnak, ne szánakozzon tehát rajtunk senki, hanem inkább bámuljon, hogy mennyire vittük erős akarattal!

A sebészet ma a legelső az orvosi tudományok közt. Alig van olyan probléma, amellyel a sebész kése sikerrel meg ne tudna birkózni. Olyan műtétek, amelyeket pár évtized előtt még lehetetlennek tartottuk, ma egész mindennapos, természetes dolgok. Még a friss sebeket ugy kezelik manapság, hogy hacsak nem halálosak, a gyógyulás teljesen bizonyos. Hogy elszakadt inakat, ereket, idegeket összevarrnak és ismét életképessé tesznek, ezt már mindenki tudja, sőt arról is nem egyszer halottunk már, hogy a sziven lövéssel, vagy szurással ejtett sebet összevarták és a sziv tovább működött, mintha semmise történt volna.

Pedig ugye, gyermekkorunkban ugy tanultunk, hogy a sziven még a legcsekélyebb tűszurás is feltétlenül halálos, mert a szivet nem lehet megoperálni. Egy teljesen szétroncsolt in helyére a sebész keze egészséges inat képes plántálni, vagy pedig mesterséges, selyemből készült innal adja vissza egy izomnak a mozgékonyságát. A több darabba tört üres (velős) csontokat szögecsekkel és pántokkal ismét összeállitják összeforrásra kényszeritik.

Ha egy izület gennyedés miatt merev lett, akkor felvágják, környékéről egészséges lágy részeket plántálnak oda és a merevség megszünik. A Röntgen-sugarak segitségével a gyógyulást könnyü figyelemmel kisérni. A mai gipszkötések olyan tökéletesek, hogy bennük az eltörött csont pár hét alatt ismét összeforr. A modern sebészetben fontos szerepet játszanak még a mesterséges végtagok, amelyeknek müködése sokszor egyenesen bámulatot keltö. Az ilyen mesterséges végtagok nem is a legujabb orvosi tudomány találmányai.

Már Plinius római történetiró könyvében olvasható, hogy a második pun háboruban (kétezer évvel Kristus előtt) Marcus Sergius római vezérnek vasból volt az egyik keze. A hires német hősnek, Berlichingen Götznek szintén vasból készült jobb karja ma is megvan. Ennek sulya másfél kilogramm. Egy kovácsmester készitett 1504-ben és a krónika szerint Götz lovag több hasznát vette ennek a vaskéznek, mint az igazinak, amelyet elvesztett. Frigyes hamburgi herceg 1659-ben, Kopenhága ostrománál elvesztette az egyik lábát. Helyette ezüst lábat csináltatott, amellyel épp ugy meg tudta ülni a lovat, mint azelőtt.

Mint kuriózumot kell megemliteni egy béna katonának esetét XIV. Lajos francia király idejéből. Ennek a katonának jobbkarja hiányzott, de ez egy csöppet sem akadályozta abban, hogy ne adja magát – tolvajlás mesterségére. Fából csinált magának egy mesterséges kart, amely belül üres volt : éjjeli kirándulásai alkalmával ebbe rejtette a betörésekhez szükséges müszereit : a feszitő vasat, reszelő és az álkulcsokat. Egyszer aztán rajtavesztett : elfogták és halálra itélték. A király azonban megkegyelmezett neki, sőt megtette lakatosmesternek – a fogházban. Az ujabb időkből is akad példa elég : itt van például Paul francia tábornok, aki félkezü, vagy itt van gróf Zichy Géza, világhirü magyar zeneszerző és zongoramüvész, aki jobbkezét már kora fiatalságában egy vadászaton elvesztette. Törhetetlen, erős akarattal azonnal hozzálátott, hogy félkézzel is el tudja végezni mindazt, amihez azelőtt két kéz kellett és el is érte célját. A zongorán odáig vitte, hogy el tudja játszani a legnehezebb zenedarabokat és kézügyessége más dolgokban is szinte a csodával határos.

Dr. Eiselsberg német orvostanár nemrég berlini kollégáinak bemutatott egy 38 éves embert, akit 8 év előtt az a szerencsétlenség ért, hogy iszonyu erős villamos dróthoz ért hozzá, amely mindkét kezét és lábát is elégette. Mind a négy tagját amputálni kellett : kezeit könyökben, lábait térdben. Helyettük mükezeket és mülábakat kapott. Rendkivüli akaraterővel folyton gyakorolva magát ez az ember nemsokára képes volt a mükézbe dugott tollal irni, mülábaival 10-15 kilométert gyalogolni, létrán mászni és a többi. Ez az ember jelenleg egy nagy berlini hadikórházban van alkalmazva, mint hivatalnok és jelenléte valóságos áldás a harctérről bénán érkező katonáknak, akik őt látva, szivesen vetik alá magukat a legfájdalmasabb operációknak. Az ő példájából mindenki bátorságot, önbizalmat merit és szilárd elhatározást, hogy nem fogja magát elhagyni, hanem igyekezni fog, hogy bénán is egész ember maradjon.

Egy másik mükezekkel és mülábakkal ellátott embert dr. Hoestman tanár mutatott be a berlini orvosoknak. Ez az ember a königsbergi nyomorék menhelyben az esztergályos mühely felügyelője és épp ugy keresi kenyerét, mint bármely épkézláb férfi. Nem ismételhetni eléggé, hogy a béna testnek az uj viszonyok közé való alkalmazkodása csak rendkivül erős akarattal vihető keresztül, azzal az energikus elhatározással, hogy nem akarunk a társadalom szánalomraméltó alakjai, a közjótékonyságnak alamizsnával eltartott páriáivá süllyedni, hanem meg akarunk élni a bennünket ért sorscsapás után is a magunk emberségéből. Ugy nálunk, mint Ausztriában és Németországban a kormányzat már most, a háboru alatt egyik legfőbb feladatának tekinti, hogy a béna katonákról ugy gondoskodjék, mint ez méltó a derék emberekhez, akik a haza védelmében veszitették legdrágább kincsüket, testük épségét.

Az állam feladata nem lehet az, hogy most már holtukig kegyelemkenyéren tartsa el őket, mert ehhez a Dárius kincse is kevés volna és másrészt a bénákra nagyon lealázó. Miért ne dolgozhatna tovább a béna, mért ne kereshetné meg kenyerét tovább is ő maga, ha ismét képessé tesszük őt a munkára, kenyérkeresetre? Németországban már tavaly ősszel megnyilt a félkezük iskolája. Bécsben szintén és hasonló iskola létesült már nálunk is. Amelyik félkezü rokkant ezt az iskolát kijárta, annak már csak némi támogatásra lesz szükséges az állam részéről, hogy magát továbbra is tisztességesen eltarthassa. Az állam nem küld koldulni senkit, aki hős volt a harctéren és vérét hullatta hazája szent ügyéért, de viszont az sem teheti meg, hogy még a munkaképes bénáknak is munka nélkül való, tétlen életet biztositson.

Tavaly óta nemcsak félkezüek, hanem mindenféle bénák számára létesültek iskolák sz összes hadviselő államokban. Ezekben az iskolákban nem kevesebb, mint ötvenegyféle mesterségre oktatják a bénákat, akik aztán, ha kitanultak, a megfelelő foglalkoztató mühelyekben nyernek alkalmazást, ugyanolyan fizetés mellett, mint bármely épkézláb munkás. Ime a főbb mesterségek : asztalosság, lakatosság, könyvkötészet, kefekötés, lombfürészet, kertészet, esztergályosság, szobrászat, szobafestés, hangszerkészités, kosárfonás, harisnyakötés (géppel), gépirás, mechanika, zene, fényképezés, szabóság, szönyegszövés, székfonás, kőnyomás stb.

Természetesen a bénaiskolában elsősorban azt a mesterséget tanitják mindenkinek, amelyet azelőtt folytatott és csak akkor fogják más mesterségre, ha ez lehetetlen. Akinek a jobb karja hiányzik, a bal karja pedig nem elég tanulékony az például nem folytathatja a mechanikus, fényképész, szobrász mesterséget. Azoknak pedig, akiket sorsuk megkimélt attól, hogy szintén küzdjenek a csatatéren, egy nagy és szent kötelességük van, amelyre sohase szünjenek meg gondolni. Ez a kötelességük az, hogy a háboru bénáira és nyomorékjaira ne tekintsenek szánakozással, hanem csak a legmélyebb tisztelettel. Gondoljuk meg, hogy ezek a hősök miérettünk, énértem és teérted lettek bénák, nyomorékok. És mindegyikünk akár tanáccsal, akár tettel igyekezzék hozzájárulni ahhoz, hogy a háboru bénája, nyomorékja ismét, mint egész ember foglalhassa el helyét a társadalomban.