Alig van olyan technikai találmány manapság, amely ne szolgálná a háborut. A nemzetek, hogy a rájuk szakadt rettentő világfelfordulásban felül maradjanak, a küzdőtérre visznek mindent, amiről azt hiszik, hogy nekik használ, vagy, ami még fontosabb: árt az ellenségnek. És mert régi igazság, hogy mindenből azt, ami legjobb a szükség hozza létre, a harctéren szereplő technikai találmányok is pár hónap alatt bámulatosan tökéletesek lettek.

A mérnökök, mechanikusok, vegyészek mintha megfeszitenék minden erejüket, csakhogy nemzetükre valami előny származzon a technikai alkotásokból. Itt van például a Zeppelin-léghajó, amelyet a háboru előtt kinevettek, vagy lesajnáltak, mert majd minden próbautja katasztrófával végződött: a háboru alatt eddig mindössze csak egy Zeppelin pusztult el, a többi vigan hajigálja a bombákat az angol és francia városokra. Itt vannak a buvárhajók, amelyeket azelőtt minden flotta lenézett, mint haszontalan tengeri játékszereket: ma ezek a tenger rémei, amelyektől rettegnek a hatalmas páncélosok. De csak a német buvárhajóktól és a mi buvárhajóinktól rettegnek, mert ezek a háboru alatt mondhatni ujjászülettek és most képesek olyan dolgokra, amiket soha senki nem hitt volna róluk.

Hogy a táviró és a telefon szintén a háboru szolgálatában áll már kezdettől fogva, ezt mindenki tudja. A harctereken száz meg százezer drót van kifeszitve, vagy lefektetve nemcsak a front mögött, hanem a lövészárkokban is és nincsen a zászlóaljtól fölfelé olyan csapat, amelynek a parancsnoksággal ne volna telefonösszeköttetése. A földszinü, azaz szürkésbarna selyemmel befont drótokat (kábeleket), ha van idő, a földben rejtik el; ha nincs idő erre, akkor csak a föld szinén vezetik oda, ahová szükséges és ahol aztán bekapcsolják a tábori telefonkészülékbe. A téli hadjárat alatt, amikor katonáink sokszor hetekig „feküdtek” a lövészárkokban néha még szórakoztak is egymással telefonon. Ezt az egy találmányt igazán nem kellett tökéletesiteni a háboru alatt, olyan tökéletes volt már a háboru előtt is.

De vannak a harctéren olyan helyzetek és körülmények, amikor a kábeles telefon (vagy táviró) használata ki van zárva, amennyiben lehetetlen dróttal összekötni két vagy több készüléket. Igy például lehetetlen drótot huzni a tengeren járó hajók közt, a levegőben a léghajók és a repülőgépek közt, a szárazföldön a robogó vonatok és az állomások közt. Hogy tehát ilyen helyzetekben és ilyen körülmények közt is hasznát vehesse az ember a táviró és telefon csudás találmányának, erre szolgál a dróttalan táviró és a dróttalan telefon.

A dróttalan táviró dicsősége, mint ismeretes, az olasz Marconi nevéhez füződik, aki ezzel a találmánnyal hasonlithatatlan dicsőségre (és pénzre) tett szert. Marconi nagyszerü találmányának lényege az, hogy a villamosság, amely egy készülékből elindul, összekötő drót nélkül is megtalálja azt a másik készüléket, amelynek villamosságához vonzódik. Persze a készülékek berendezése, felszerelése nagyon komplikált és nem is érthető meg másnak, mint a szakembereknek: a laikus számára elég, ha a dróttalan táviró és telefon lényegét ismeri. Az egymással rokonszenvező villamosságok aztán, eljutva rendeltetésük helyére, ugyanazt a hatást hozzák létre, mint a rendes táviró és telefon: irásjeleket adnak a gépben, vagy hangot a kagylóban.

A dróttalan táviró ma már olyan magas fejlettségi fokon áll, hogy Európa és Amerika közt is lehet vele táviratozni. Hasonlókép dróttalan táviró viszi el a parancsot a kikötőből a tengeren lévő hadihajóknak, amelyek viszont ugyanezen a módon küldik jelentéseiket a kikötőbe, vagy pedig egymásnak a nyilt tengeren. A tengeri hajók békében is nagy hasznát veszik a dróttalan távirónak: ez a zseniális találmány már számtalan utasnak mentette meg az életét azzal, hogy a hajókatasztrófát tudtul adta mindenfelé, mire aztán a közelben járó gőzösök segitségre siethettek.

Minden Zeppelin-léghajó és sok repülőgép szintén fel van szerelve dróttalan táviróval: ezek viszik a léghajó parancsnokának és a repülő tisztnek sürgős jelentéseit a főhadiszállásra, még pedig kisebb távolságról telefon utján, amennyiben kisebb távolságra dróttalan távirót telefon gyanánt is lehet használni. Végül nagyon fontos szerepe van ennek a két testvér-találmánynak a harctéri vasutakon is.

Az ellenségnek természetesen legfőbb igyekezete, hogy elpusztitsa a mi táviró- és telefondrótjainkat, ha ezekhez hozzáférhet, ami bizony változó lévén a hadiszerencse, nem egyszer előfordul. A front mögött szünet nélkül robognak a vasutak, katonaságot, municiót, élelmet, sebesülteket és mindenfélét szállitva. Sokszor megtörténik, hogy ezeknek a vonatoknak utközben valami parancsot kell utánuk küldeni, vagy pedig maguknak is sürgős jelenteni valójuk van az állomások, táviródrótok azonban a vonal mentén elpusztultak. Hogy tehát semmi fennakadás ne legyen, az ilyen vidékeken járó vonatok egy részét szintén felszerelik dróttalan táviró- és telefonkészülékkel.

Első pillanatra csudásnak, szinte hihetetlennek látszik ez. Nemcsak hogy semmiféle összekötő drót nincsen, de ezenkivül a távirót és telefont vivő vonat mozgásban van, sőt száguldoz a sineken és a villamosság mégsem téveszti el utját! Megtalálja ezt tétovázás nélkül, feltétlen biztossággal, megtalálja egy másodpercnek százezred része alatt. Mert a villamosság számára csak macskaugrás még a legnagyobb földi távolság is: háromszázezer kilométert tesz meg egyetlenegy másodperc alatt, még pedig nem is egyenes vonalban, hanem cikk-cakkos utakon, mert nem azt keresi, hogy merre jut el hamarább célpontjához, hanem keresi azokat az anyagokat, amelyek őt jobban vezetik. Pár száz, vagy akár pár ezer kilométeres kerülők a villamosságnak teljesen közömbösek: ha a célpont nincs messzebb egy lépésnél, de közben rossz vezető, például fa, kő, papiros van, akkor csinál akár ezer mérföldes kerülőt jobb vezetőkön, például valami fémen, levegőn, vizen keresztül és mégsem késik ezzel egy pillanatot sem.

A villamosságnak ezen a jellemző tulajdonságán alapszik az egész dróttalan táviró és telefon. Egyszerüen a „kezére járunk” a villamosságnak azáltal, hogy olyan vezető anyagot állitunk az utjába, amelynél jobbat a leadó és felvevő állomások közt nem találhat, amelybe tehát ugyszólván „bele kell neki harapni”. Ez a vezetőanyag nem más, mint egy, vagy több rézdrót, amelynek a táviró és telefon készülékből futnak ki és vagy az állomás körül a földbe elásva végződnek, vagy pedig az állomás fölött, a levegőben. Ezeket a rövid drótokat „antennának” nevezik és annál több kell belőlük, minél messzebbre kell táviratozni, vagy telefonálni. Azok az antennák, amelyek például Európa és Amerika közt a dróttalan táviró összeköttetést létrehozzák, több ezer szál drótból készült hálót alkotnak mindakét állomáson: Európában is, Amerikában is. Az ut, amelyet a villamosságnak e két állomás közt meg kell tennie, több mint ötezer kilométer: ezt a távolságot a villamos áram ugyszólván átugorja, miután közben nincs nagyobb erő, amely utjából eltéritené. Ehhez egy még erősebb antennákkal felszerelt állomás volna szükséges, ilyen pedig nincsen. A dróttalan táviró legtalálóbb jellemzéseül talán azt lehet mondani, hogy olyan az, mint két szerelmes, akik bármilyen messzire vannak egymástól, mégis csupán egymás számára élnek, egymást illeti minden érzésük, egymásnak küldik minden gondolatukat.

A csatatereken harcoló derék katonáinknak és itthon az ő vitéz tetteikről olvasóknak eszébe sem jut, hogy mialatt a sok ágyu bömböl, a gránát üvöltöz, a shrapnell vijjog, a puskák és gépfegyverek golyói süvitenek a lövészárkok közt, ugyanekkor ezer és ezer villamos áram is száguldoz össze-vissza nemcsak a lefektetett drótokon át, hanem a föld alatt és a levegőben is és hogy voltaképpen ezek a villamos áramok dirigálnak mindent, kiindulva a főhadiszállásról és odafutva ismét vissza. Ki gondolna továbbá arra, hogy mikor egy shrapnell ezer és ezer gyilkoló szilánkra robban szét, ugyanakkor egy dróttalan állomáshoz utban lévő villamos áram szeszélyesen keresztülcikázik a shrapnell-szilánkok ezrein, mint véletlenül utjába kerülő jó vezetőkön és csak aztán rohan tovább, anélkül, hogy egy pillanatnyi késedelmet szenvedett volna! A táviró, vagy telefon kezelője nyugodtan ül temérdek apró részből bámulatosan összeállitott készüléke előtt; felveszi az érkezett üzenetet, tovább adja jelentését és bizonnyal mindenre másra gondol, csak arra nem, hogy a természetnek milyen csudálatos ereje kénytelen az ő ujjainak mozgása alatt az embernek szolgálni!

Egy amerikai nagy tudományos ujság tavaly megszavaztatta, több mint félmillió olvasóját arra nézve, hogy melyik a világnak tiz legnagyszerübb talámánya? A szavazatok közül a legtöbbet a dróttalan táviró nyerte el és az itélet alighanem igazságos. Pedig ez a nagyszerü talámány még alig pár esztendős. Hová fog fejlődni pár évtized mulva? Ki tudná ezt megmondani? Még a vele foglalkozó technikusok is csak álmodni mernek erről.

A világháboruban a technikusok nagyon szerették volna a dróttalan távirót hirtelen annyira fejleszteni, hogy a háboru céljainak jobban megfeleljen, mint eddig. Maga a dróttalan táviró nagyszerü megalkotója, az olasz Marconi lázas sietséggel kezdett kisérletezni mindenféle irányban, de hiába: a találmányokat nem lehet máról holnapra ugrásszerüen előbbre vinni. Eszméi bizonnyal voltak Marconinak, aki bizva a rendelkezésére álló mechanikai eszközök tökéletességében és korlátlan összegü pénzben, pár hónap előtt még hidetni is merte, hogy a dróttalan táviró nemsokára csodákat fog müvelni. Olaszország ujjongott és Marconi második hazája, Anglia tapsolt, de egyik hét és egyik hónap a másik után mult és bizony Marconi nem birt előállni semmi olyannal, ami akár Olaszországnak, akár Angliának hasznára lett volna. Most már szinte biztosra vehetjük, hogy az, amivel Marconi a világot telekürtölte, nem volt egyéb kérkedésnél, amellyel az ántánt ellenségeit ugylátszik meg akarta félemliteni. Azonban a német technikai tudomány sem kismiska: a németek nagyon jól tudják, hogy mi lehet és mi nem lehet és Marconi kérkedése ezuttal csak mosolygást keltett. Ha a dróttalan távirót a világháboru alatt különleges és fontos hadi célokra alkalmazni, illetve tökéletesiteni lehetett volna, a német technikusok megtették volna ezt már eddig is, még pedig minden kérkedés, a világnak minden telekürtölése nélkül. Azonban Marconi, hiába lett az utolsó években angol milliomos, nem birta megtagadni tüzesévrü olasz mivoltát a kérkedésben.