Az aviatikának a közeli napokban sulyos vesztesége volt, a legkiválóbb magyar pilótánk zuhant le gépével s törte halálra magát ott, azon a repülőtéren, ahol legelső sikerét aratta, ahonnan nevét a világhirnév szárnyára kapta. Még talán senki agyában sincs meg a teljes képe annak a berendezésnek, amely hasonló balesetek meggátlására szolgálhatna, de egyes részleteiben az egész világon foglalkoznak az aviatikus konstruktőrök azokkal a segédeszközökkel, amelyek előbb-utóbb minden balesetet kizárnak, vagy legalábbis a veszélyességi fokát kisebbitik.

A mi szerencsétlenül járt pilótánk esetében talán csak a még föl nem talált mentőkészülék segitett volna, sok más esetben például megmenekült volna a pilóta, ha közölhette volna a földdel kivánságát. Nappal, mikor a teljes fény mellett a pilóta mindent láthat, s békés időt föltételezve tetszőleges magasságig sülyesztheti, vagy emelheti a gépét, még csak lehetséges valamely formában, zászlólengetés, kürtszó, lövés, füstkészités jellel egyet-mást közölni a pilótával, aki az ezidőszerinti technikai berendezések mellett abban a pillanatban, amikor elhagyja a földet, el van vágva minden szóbeli érintkezéstől. Hát még éjszaka? A repülőgépekkel való közlekedés e hiányosságát még nagyobb mértékben érezzük ma, a háborúban, ahol a repülőgépek olyan szolgálatok teljesitésére vannak hivatva, hogy közremüködésük nyomán győzelmes csaták, vagy vesztett ütközetek dönthetik el egy egész ország sorsát.

Hogy némi fogalmunk legyen arról a feladatról, hogy mit várunk a repülőgéptől hadinézőpontból, néhány szóval ideirjuk a repülőgép müködését, s ezzel nyomban meg is magyaráztuk a Donáth-féle „Morse-rendszerű” jelzőlámpa szerepét. Tegyük föl, hogy tüzérségi tüzet kap az ellenség állásaiból a mi tüzérségünk, a szoros kutatás ellenére sem tudjuk fölfedezni, hogy hol van az ellenség ütege. Mert azt is föl kell tételeznünk, hogy repülőgépünk föl van szerelve a Donáth-féle jelzőlámpával.

A repülőgép fölszáll, s berepüli azt a területet, ahol az ellenséges üteget sejti. Megfigyeli, fölfedezi, s most egyszerüen tudomására adja a mi tüzérségünknek. A mód igen könnyen érthető. A lámpa tetején van egy kis távcső, amelyen át a pilóta utasa látásbeli összeköttetést keres a csapatával. A távcső alatt van a nagy fényerősségü lámpa, amely olyan szerkezetü, hogy a fogantyun lévő gombnyomásra ég a láng, vagy ha a nyomás szünik, elalszik a lámpa. Már most nem kell egyéb, mint a „Morse” távirati jelek, amelyeknek kombinációi az egész ábécét elénk hozhatják. Az alkonyati égen a villanó fény igen élesen elüt, s jól szemügyre vehető. Három ember foglalkozik a repülőgépről érkező jelek átvételével.

Az egyik távcsővel figyeli a jelzést, s hangosan ismétli szóval azokat a betüket, amit fényvillanásokban lát. Mondásait a hátul álló egyén azonnal papirra jegyzi. Mihelyt együtt van a közlés egy mondata, fölolvassa, mire a harmadik figyelő, lámpával kezében megadja a választ. Fönn a repülőgépen ketten figyelik a választ, amely nem sok szóból áll, csak annyiból, hogy „értjük”, vagy „nemértjük” stb. Már most a mi tüzérségünk meginditja a tüzelést, mire a repülőgép ujra érintkezésbe lép csapataink megfigyelőjével, s közli vele, hogy miként kell az irányítást javítani, vagy pedig jelzi, hogy ha a mi tüzérségünk „teli találattal” megsemmisitette az ellenség tüzérállásait. Nappal különböző szinű füstöt okozó kis bombákkal folyik a jelbeszéd.