1915-ben a Függetlenségi Párt kezdeményezte a magyar országgyűlésben a választójog megadását a fronton harcoló katonák számára. A javaslatnak egyszerre volt célja a harckészség fokozása és az általános választójogért folyó mozgalom leszerelése.

Apponyi Albert taktikai megfontolásból, Károlyi Mihály teljes szívvel támogatta a javaslatot. A javaslat elfogadása nem bővítette volna nagyon jelentősen a szavazásra jogosultak körét.

Európában ekkor már a legtöbb országban általános választójog volt. A megszületésekor, a kiegyezés után még korszerűnek mondható magyarországi választójog ekkor már anakronisztikusnak számított, az európai demokratizálódási folyamat elment mellette.

A magyar választójog szűkkeblűségének volt sajátos következménye, hogy Európában egyedül hazánkban nem rendelkezett parlamenti képviselettel a szociáldemokrácia.

A javaslatot Tisza István miniszterelnök kategorikusan elutasította, mondván, a választójog nem jutalom, s a „hősök választójoga” az általános választójog felé mutat, ami nemzeti szerencsétlenség lenne Magyarországon. A javaslat sorsa és a miniszterelnök álláspontja jól mutatja a dualizmus reformálhatatlanságát.