( Kassák Lajos verseskönyve)

Olvastam egy expressionosta verset, amelynek homlokán ez a különös jegyzet állt: éjjel 2 óra 45 perctől 2 óra 47 percig. Ez azt jelenti, hogy a költő ekkor és ennyi ideig írta a költeményét. A vers egy éji olvasó viziója volt, a lámpától átfült fő sok-sok látománya, egymás hegyén-hátán, egyszerre összefogva, de oly tömör együttesben, hogy az ember csakugyan érezte e két perc babonás valóságát és lefogadta a követelőző jegyzetet.

Kassák Lajos, a fiatal költő, aki az isten báránykáiról, a szenvedőkről és szegényekről, a főváros árváiról írt, most a hősökhöz a háború árváihoz fordul. Ő is szűk dióhéjba szorítja a rengeteg tárgyat. Tudja, hogy ezt a sujet-t nem lehet egy verssel vagy egy hangulattal elintézni. Új formát keres. Az expressionismusban találja meg. Egyszerre sok érzésgondolat rohan meg bennünket és ezeket egyszerre kell kifejeznünk, egy markolással.

Úgy ahogy néhány új festő egyszerre ábrázolja amit lát, néha egymásra kenve két képet.Csakhogy a költészet időbeli művészet, a költőnek inkább módjában van ez az ábrázolás, a kísérlete nem feneklik meg komikumban. A vállalkozás merész és érdekes.

Ha elolvassuk ezt a versesfüzetet, meggyőződhetünk arról, hogy a költő néhol közel jár a célhoz, a versek végtelen, forradalmas, kaotikusan vajúdó, tűzben és füstben tekergő sorai a mai lelket zengetik meg és a szavak, amelyeket mintha felrobbantott volna a világ-katasztrófája, új pályákon keringenek. Egy-egy szó világít, eldugva a sorok végtelenjében, mint a tűzmag, az előzőekre és a következőkre, egy-egy mélyről jött és mélyre hatoló szó, új érzéseket és képeket idézve.

Észre kell vennünk ezt a becsületes és új kísérletet, mert jóhiszemű és eredeti, semmi köze az európai köztudatban élő háborús költészettel, az ósdival és az újjal, a futuristák költészetével. Mert a futuristák, akik azt hirdetik, hogy a háború az emberiség egyetlen higiéniája, úgyszólván testegyenészeti intézete, pár cifra hangulatrongyon kívül semmit se tudtak mondani a háborúról. Vezérük - köztük kétségtelenül a legkülönb - az afrikai hadjáratkor ököllel-lábbal verte orfeumi lantját, kárminnal vérfoltokat hamisított az ingére meg az arcára, mint egy bohóc s pancsolt, prüszkölt, disznólkodott a vérben.