A gránitnak már csak a neve is önkénytelenül a szilárdság, a tartósság, a keménység és örökkévalóság fogalmát kelti föl bennünk, - s ha ugy gondolunk rá, mint építőanyagra, nyomban az impozáns, rendületlen sziklatömeg jut eszünkbe. S valóban nincs is közet, mely akár szépségre, akár tartósságra versenyezhetne a tömör gránittal, mely a vele rokon gnejsszel együtt mindenesetre a Föld legősibb kőzete.

A geológusok kutatásai nyomán egészen bizonyos ma már, hogy a gránit volt az első kőzet, mely kivált és megkeményedett a mi Földünk izzófolyós tömegéből. – Bizonyítja ezt a gránitnak és gnejsznek főanyaga is: - a tiszta, vizmentes kovasavból álló kvarc és a káliföldpát, a káliumnak és agyagnak ez a kovasavas összetétele, mely az őskőzetek közül legnehezebben olvasztható.

A tudománynak egyik legszebb, de egyuttal legnehezebb problémája a teremtés. – Földünk és az élet keletkezésének ideje és mikéntje, - melyet már évezredek óta kutat, de mindeddig még nem birt megfejteni a véges emberi elme. Olyan messzire nyulik vissza ez az esemény az őskor ködös homályába, hogy odáig nem láthat el még a modern tudomány se, s még a legzseniálisabb tudósok és kutatók is csak föltevésekkel dolgoznak, amelyeknek csalhatatlanságáért azonban nem állanak jót.

Mert a geológia ugyan, - hogy csak egy példát emlitsünk – megállapitotta az egyes földrétegek viszonylagos korát, de ez a korszámítás annyira bizonytalan és ingadozó, hogy a két végletet több millió év különbsége választja el egymástól. Darwin szerint, például, legalább 53 millió év volt szükséges csak ahhoz is, hogy a Hold mostani távolságára eltolódott a Földünktől, mig Köves-ligethy professzor 19 millió esztendőre szabta meg azt az időt, mely alatt a Nap, egyre távolodván a földpályájától, végre mai térfogatára zsugorodott össze.

Abban azonban minden tudományos elmélet megegyezik, hogy a tüzes magmá-ból, - igy hivják a Föld izzón folyós tömörebb anyagát, melyet a még gázalaku, égő tüzburok fogott körül – először a gránit és gnejsz-kőzetek merevedtek ki, - tehát voltaképen ez a két hatalmas kőzet volt az a csontváz, melyre aztán idővel Földünk tömege (a huxa) lerakódott.

Lord Kelvin elmélete szerint ugyanis a Föld hőmérséklete a megszilárdulás előtt minden rétegében és részében azonos volt. Amint az izzón folyós tömegben a legmagasabb hőfokon olvadó kőzetek lassanként megszilárdultak, a külső rétegek mindinkább kihültek, mig ellenben a belső részek kihülése a hideg rétegek vastagodásával mindegyre lassubbá lett.

Ezek a külső rétegek ugyanis védő burok módjára fogták körül a belső részeket, melyeknek magas hőmérséklete eszerint nem igen csökkenhetett. Igy érkezett el a mai állapotába a Föld, melynek szilárd, felső kérge ugyan már teljesen kihült, de ha leszállunk a mélyébe, átlagos tapasztalat szerint, minden 30 méterre, a mellyel a középponthoz közeledünk, körülbelül 1 Celsius-fok hőemelkedés jut, középértéknek ez elfogadható.

A Föld középpontja körül tehát, a több ezer Celsius-fokos, irtózatos höségben , még ma is izzón-folyós állapotban van Földünk anyaga s benne a gránit is, aminek bizonysága az, hogy az egymásra következő geológiai korszakban a Föld belsejében uralkodó óriási nyomás – mint a gázok nyomása az artézi kut vizét – keresztül préselte a megolvadt gránit-masszát hatalmas sziklatömegekben, s ilyen alulról kitört gránit-bércek még ma is igen sok helyen találhatók.

Mint ásvány: a gránit igazi mozaik; tarka keveréke a kvarcföldpát- és csillám-kristályoknak, amelyek azonban ritkán vannak teljesen kiképződve és elhatárolva, hanem szabálytalan alaku szemecskékben szorosan tömörülnek egymás mellé; innen van a neve is, a latin „granum”, szemecske, szóból, melyből az olasz granito származott s a gnejsz csak abban különbözik tőle, hogy a szövete inkább palatörésü, az összetétele pedig rostos, nagyobb kristályokkal kevert. Ámbár a valódi gránitok közt is vannak olyanok, melyekben az összetevő kristályok átmérője néha több centiméteres – ezeket pegmatit-nak hivják – de a valódi, tömör gránitban rendesen csak mikroszkóppal különböztethetők meg az apró kristályok.

Egyetlen egy kőzet sincs, melynek ily jelentékeny szerep jutott volna a szilárd földkéreg fölépitésében, mint a gránitnak; ennek kvarckristályaiból támadt – az eső, szél és időjárás mállasztó erejétől – a legtöbb a szántóföldek kálisója s a természet háztartásában oly szükséges foszforsavas mész is, amely nélkül növényi tenyészet szinte nem is képzelhető. És a természet nagyszerü játékai közt nem a legutolsó az, hogy a legtömörebb kőzet táplálja a növényvilágot is.