1915-ben Tirpitz és Pohl javaslatára, a császár és a vezérkari főnök jóváhagyásával Németország fél éven át korlátozott búvárhajóharcot folytatott Nagy-Britannia megtörésére a Brit-szigetek körül. A németek ekkor alig 60 tengeralattjáróval rendelkeztek. (Az állomány az építések és veszteségek miatt változott.) Egyszerre kb. 45 hajó volt szolgálatban, de ezeknek csak harmada harcolt ténylegesen.

A német búvárhajók fél év alatt kb. 350, (a korábbiakkal együtt összesen kb. ötszáz) hajót süllyesztettek el. Ezzel nem tudtak valóban komoly károkat okozni, sem Nagy-Britannia áruellátásában, sem a brit és francia csapatszállításokban. Anglia több hajót épített, mint amennyit a németek elsüllyesztettek. (A francia hajóépítés ugyan kisebb ütemű, de Franciaország ráutaltsága a tengeri szállításokra szintén kisebb. )

Mindösszesen az antant tengeri blokádja a központi hatalmak ellen sikeresebbnek bizonyult, mint utóbbiak búvárhajó-háborúja a nyugati hatalmak ellen: több kárt okozott és kevesebb nemzetközi rosszallást váltott ki. Nagy-Britannia a hajók és a propaganda háborúját is megnyerte, noha a nemzetközi jogot sértő magatartásának kezdeményezője volt. Az újszerű német harcmodort mélységesen elutasították a semlegesek, a közvélemény.