William N. Loew nagyon sok évvel ezelőtt, még fiatal korában került ki Magyarországból Amerikába. A magyar, sőt úgy tudom, az egyetemes zsidóságban is nagy és tisztelt nevű zsidó családnak fia új hazájában előkelő állásra tett szert mint ügyvéd és kiváló jogtudós, de régi hazáját sem felejtette el, sőt ma is azzal a rajongással gondol rá, amelyet temperamentumos, idealista hevületű öregurak szoktak érezni, ha ifjúkoruk bálványaira gondolnak.

Ez a szép, kedves és minden tiszteletre méltó érzés keltette benne azt a vágyat, hogy úgy tegyen hazájának s a nemzetnek, melybe tartozik, szolgálatot, ahogy tud: szeretettel fordítgatta angolra a magyar költőket és amint egy kötetre való felgyűlt belőlük, kiadta. A fordítások tisztes száma gyűlt össze: egy-egy kötetben Petőfi és más költők válogatott versei, magyar dalok, egy hetven versből álló antológia, majd ennek erősen bővített, 450 versből álló kiadása, Kiss Józseftől a Mese a varrógépről és a Jehova, Mikszáth Jó palócai, Petőfi elbeszélő költeményei és Etelka ciklusa, Madách Ember tragédiája és meg egy kis antológia.

Tekintve, hogy Loew az elsők egyike volt, akik magyar költőket angolra fordítottak s tekintve hogy csupa olyan dolgokat fordított, melyek vagy egyáltalán nem, vagy csak hiányosan voltak lefordítva - meg kell köszönnünk a szolgálatot, amelyet irodalmunknak tett. Most új kötettel lepte meg azokat, akikben sikerült felkeltenie az irodalmunk iránti érdeklődést: egy kötetben kiadta Arany Toldiját, Toldi estéjét és 26 lírai versét, balladáját angolul.

Fordításának célját maga szabja meg tiszteletreméltó szerénységgel, könyve előszavában. "Ugyanaz áll Aranyra, mint amit Petőfinél mondtam - írja. - Addig, amíg megjön az a szerencséjük, hogy egy Bayard Taylor vagy H. W. Longfellow honosítja meg az angol-amerikai irodalomban, az alulírott megpróbálta legalább bemutatni az angol irodalmi világban. Addig, amíg egy igazi költő fogja lefordítani angolra, valaki, aki nem csupán verscsináló, rímkovács.

Azt kérdhetik tőlem, miért énekelsz, ha nincs hozzá hangod? Megvallom. Sajnosan érzem gyarlóságomat mint költők fordítója, de ha nem lehet eredeti Rafaelem, vagy Coreggióm, mért ne gyönyörködhessem fenséges művészetük egy fotográfiai másolatában? S így gondolkodhatnak ezren meg ezren."

Ezek a szavak lefegyverzik a kritikust. De lefegyverzi még más is: a fordítások olvasása. Akármennyire rávallanak a szeretetreméltó dilettánsra az angol vers dolgában, akármennyire érzi az eredetinek ismerője, hogy itt is, ott is elejtődött egy gondolat, közönségessé vált egy erőteljes szólam, lapossá egy szép sor: mégis az eredeti szépsége mindig, állandóan keresztülvilágít ezen a fogyatékos külső kérgen. Lehetetlen, hogy az angol olvasó másképp legyen vele, bármennyire ismeretlen neki Arany és Arany világa, okvetlen meg kell hogy érezze, hogy itt csakugyan géniusszal találkozott.