Rákosi Jenő folytatja támadásait Ady, Babits és Móricz ellen, meg mindenki ellen, aki a Nyugat körül él és lélegzik. Már a múltkor is nehéz volt, ma már teljesen lehetetlenné vált számunkra ennek a vitának a folytatása. A két utolsó Dunántúli-levélnek viceházmesteri hangja, könnyenhívő és felületes emberek számára beállított érvei, a tömegek legalacsonyabb ösztöneire és elfogultságára spekuláló hamisításai, mindez kizárja, hogy azokkal a fegyverekkel szálljunk szembe vele, amelyekkel eddig a Nyugat a maga irodalmi törekvéseit érvényesítette, - mint ellenségeink tehetetlen dühéből is kitetszik, nem minden eredmény nélkül.

Vajon mit válaszolhatunk Rákosinak arra az érvére, hogy "a nagy francia forradalom dicső hármas jelszavából fejlődött individualizmus" döntötte veszélybe Franciaországot. Mondhatjuk-e, magyarázhatjuk-e neki, hogy ez az individualista, ez a züllésbe vitt Franciaország, melynek kalóz zászlaja sok mindent takar, ami Rákosi Jenő szemében vörös posztó, az egész világot meglepte makacs kitartásával, ellenállásának keménységével és - kimondhatjuk bátran, csak szövetségesünk érdemeit öregbítjük vele - hősiességével.

Rákosi Jenőnek, aki nem igen szokott az ország határain túlnézni - sem az érdeklődése, sem a műveltsége nem képesíti erre, s itthon is csak azokat a tüzeket veszi észre, melyeken a maga levesecskéjét melegítheti, - hasztalan magyaráznánk, hogy éppen a nacionalizmus, a Poincaré, a Barros, a Delcassé nacionalizmusa volt az, ami Franciaországot e háborúba vitte - aminthogy a szerb, az orosz, a francia nacionalizmus lelkén szárad az egész háború, - tehát éppen azok a törekvések döntötték veszélybe, melyeket itt minálunk Rákosi Jenő írt zászlajára, hála istennek, kevesebb tudással, kevesebb meggyőződéssel és így remélhetőleg kevésbé ártóan.

Tudhatná (honnan tudhatná?), hogy ha a nacionalizmus taszította Franciaországot ebbe az örvénybe, a szocializmus kemény fegyelme és szervezkedni tudása az, mely most a lelket tartja benne és megmenti, ami még menthető a francia nemzet számára. Nehéz volna mindezekről kioktatni s aztán nem is kívánhatnánk, hogy külpolitikai kérdésekben véleményét megváltoztassa, lévén ez az egyetlen terület, ahol a meggyőződés szilárdságának luxusát magának megengedheti.