Mikor még csak egyetlen egy kábel feküdt Európa és Amerika között, s ez az egyetlen vonal megsérült, a Great Eastern nevü óriás hajó (épült 1860-ban) heteken át bolyongott a kábel vonalán a vizszinen, s kereste a hibát, akkor alig gondoltak arra Amerikában és Európában, hogy lehetnek olyan idők is, mikor az egész világ sorsára ugyszólván döntő jelentőségüvé válik a kábel. Kereskedelmi fontosságát nyomban fölismerték, hiszen ezért „épitették” a kábel vonalat, de háborura, vagy legalább is olyan ellentétekre, amelyek Európa és Amerika között háborus állapotot teremthessenek alig gondoltak.

Ma Európa lángban áll, s a semleges Amerika részt vesz ebben a világháboruban csak olyan mértékben, mint Anglia, vagy az antant többi tagja, mégis azzal a megkülönböztetett kényelemmel, hogy emberáldozat nélkül harcol, s a háboruból csak az üzleti jövedelem az övé, minden más a társaié. S hogy Amerika erre a világtörténelemben példátlan cinikusságra vállalkozhatott, annak jórészét a kábelnek, a kábelen elérhető sebességnek köszönheti.

Ha minden egyes üzenetváltáshoz tiz, tizenkét nap kellene ma is, mint 1870-ben, amikor még nem volt kábel az óceán fenekén, a municiónak csak a megrendelésével hetek telnének el, s bizonyos, hogy az amerikai munició soha sem érkeznék meg kellő időre Európába. Ma még az sem zavar, ha elpusztul is a kábel, aminthogy a sok transóceáni vonal közül néhányat elpusztitottak a hadviselő felek, mert van már dróttalan táviró is. A gyorsaság fogalmát az emberek csak azóta ismerik, mióta néhány perc alatt átrepül a villamos jel Európából Amerikába.

Csak el kell képzelni az emberek elképedését, mikor a feladóállomás időmutatója például szeptember 1-én reggel 10 órát mutat Amerikában s a leadott távirat aug. 31-én délután 7 órakor érkezik meg Berlinbe. Azóta már ez is semmi, mert hiszen a nyugatról jövő hiradások dátumát azonnal átszámitják, s ma már nem csodálkoznak azon, ha december 12-én déli egy órakor meghal az amerikaiak egyik pénzkirálya, s tiz perc mulva azaz december 11-én éjjel 11-kor Londonban tudják ezt. Az idő előbbre van Amerikában, s nekünk kell óránként visszaigazitani, ha nyugatra megyünk.

Tehát a kábel hozta meg a gyorsaságot, s most ez alkalommal arról fogunk egyetmást elmondani, hogy mik a kábel ellenségei, hogy mi módon védekeznek ellene, s hogyan keresik meg a tenger fenekén a hibát. Más alkalommal arról fogunk szólani, hogy mi módon fektetik a kábelt.

A kábel, mint azt bizonyára sejtik azok az olvasóink is, akik nem tudják, hogy mi az, fémhuzal, vagy helyesebben fémdrótok összessége, amelyen, akár a vasutak melletti telegráfdrótokon, elektromos áram segélyével távirati jeleket vagy betüket küldenek. Ha csak egy drótból állana, nem lehetne lesülyeszteni a tenger fenekére, vékonysága nem védené meg az elszakadás ellen, a sósviz szétrágná, elpusztulna. Sok drótot fognak össze, hogy erős legyen, hogy sulyos legyen, hogy egy csomóban sok vonal legyen. A kábel belsejében közönséges telegrafdrótok, vörösréz huzalok vannak, vékonyak, erősek, mindegyik körül van vonva vizáthatlan szigetelővel, az egész jó erősen össze van nyomva, s a felső része erős acélhuzatokkal van össze szoritva.

A kábel sokszor olyan vastag, mint az ember combja, általában kar vastagságu. Hát hogyan sérülhet meg a tenger fenekén az ilyen páncélos kábel? Nagy mélységekben nem is sérül meg, hanem csakis a kisebb tengermélységekben. A kihorgonyzó hajók horgonyai akárhányszor bele kapaszkodva, letépik a kábel burkolatokat. Sok hibát okoznak a kis mélységekben halászó tengeri fenék suróló hálók, amelyeknek vasnehezékei lekoptatják a fedőleplet. Végül a kábeltolvajok, különösen Kinában. Ezek halászok, akik nem is ritkán egész darabokat vágnak el a tenger mélyén a kábelből, s értékesitik az acélsodronyokat és a vörösréz huzalokat.

Ezek ellen a tolvajok ellen pénzen tartott rendőrség még tud védekezni, de a mechanikai sérüléseket kikerülni alig lehet. Ma már nem okoz bajt és nagyobb szenzációt, ha egy kábel megsérül. A kábeltársaságok ez ellen föl vannak szerelve egész hajóhadosztállyal.

Mindenekelőtt elektromos áramokkal megállapitják, hogy a kábel-hossz melyik darabján lehet a hiba. Csaknem 50 méter pontossággal megállapitják a kábelen a hibát. Miután a kábel fektetése előre meghatározott terngerrajzi helyen történt, a tengerrajzon egészen pontosan meg is lehet állapitani a hibás helyet. Ha ennek a helynek hosszusági és szélességi foka adva van, a hajók kiszaladnak a tengerre a hibát kijavitani.

Egyik képünkön láthatja az olvasó, amint a tengerrajzra egy drótot fektetnek rá, s a dróton az egyik mérnök megmutatja a hibás helyét a kábelnek. A kábelhajók nem holmi kis gőzösök, nagy, erős és ami a fő, gyorsjárásuak. A hajó orrán hatalmas dob van, amelynek mélyedésében kar vastagságu drótbetétes kötél fekszik. E kötél végén van a kábelkereső villa. Ez a szerszám igen sokféle, s a tenger mélység és a tengerfenék alakulata szerint változó. Kis mélységben az ötágu horog a szokásos szerszám, nagy mélységekben a százlábu horgot használják. A tengerre futó hajók mindenekelőtt fölkeresik a kábel vonalát a tengeren; ha megtalálták egy pontját, leeresztenek egy bóját.

A bója belül üres, bádogból készült körtealaku zárt edény, amely olyan nagy ürtartalmu, hogy a reá nehezedő sulyos horgot és láncot elbirja. A tetejébe jelzőzászlót tesznek, éjjelre pedig kivilágitják, hogy a hajók bele ne ütközzenek. Egyik képünkön az olvasó egy ilyen bóját lát, amely jelzi a kábel fekvőhelyét. Éppen egy csónak ment oda, hogy éjjelre meggyujtsa a jelzőlámpát. Egymásután eresztik le a jelzőbójákat, s midőn igy egy vonalban fekve a bóják irányából a fenéken fekvő kábel iránya és helye pontosan meg van állapitva, egyszerü hosszméréssel, a megadott ponttól, bemérhető a kábel hibás helye.

Egyik képünkön látjuk, amint a bója teljesen készen van arra, hogy a tengerbe ejtsék, a másik képen is a csuszdán áll a bója abban a pillanatban, amikor a köteleket tartó matrózok vezényszóra éppen elengedték a köteleket. Tehát a hajó most már megtalálta a kábel helyét, bemérték a hibás szakaszt, megindulhat a kábel felhozása. Leeresztik a százlábut, amelyet azután keresztben huznak el a kábel vélt helyén. Ha jól tüzték ki a vonalat, a százlábu megragadja a kábelt mire a dobon át a hajó gépezetének segélyével fölemelik a kábelt.

Ez a munka azonban nem megy ám mindig könnyen. Gyakran a százlábu mellé egy vágót kell leereszteni, amely olya szerkezet, amely elvágja a kábelt, de azért mind a két végét megfogja, s együtt emeli ki a vizből. Ha a kábel fönn van a fedélzeten, az elektrotechnikusok nekiesnek, s megkeresik a hibát. Megtörténik, hogy a kábel jó részét emelték ki, s a hibás rész messzebb van. Ez a munka már nem nehéz, mert a megfogott kábelt most már addig eresztik el, mig a hibás részt meg nem találják. Ha megtalálták, azonnal kijavitják, s addig le nem eresztik, mig arról nem jön értesités, hogy a javitás tökéletes. Hogy mit jelent ma a kábel, arról csak egyetlen egy példa kell, hogy szóljon: A bur háboru idejében az afrikai kábelek az angolok kezében voltak, s a mai világháboruban a legtöbb kábel Amerikába német ellenes.

A modern pénz- és árugazdaság Amerika nélkül békében csonka. Amerika pedig kábel nélkül értéktelen volna a háboru alatt. Hiába vágná át ma akárki azonban a kábeleket Európa és Amerika között, a két világrész a kereskedelmi érdekszámlák milliárdjai utján soha át nem vágható kábelekkel van összekötve, s majd ha békés szelek funak, ujra erős lesz a most meglazult kábel kapocs. A kábel lerakásának és javitásának módja is mutatja, hogy milyen óriási ma már a technika fejlődése. A hatalmas tenger mélysége sem képes megakadályozni a technika e munkáját.