Az első világháborúban a leggyakrabban alkalmazott védekező harcmodor a lövészárkok, drótakadályok és géppuskák együttese: ezen alapult a már emlegetett állásháború. A beásott védelem nagy túlerejű rohamozó ellenséget is feltartóztathatott. A francia hadsereg azonban kevés gépfegyverrel rendelkezett. A géppuskák pótlására kiválóan alkalmasnak bizonyultak a 75 milliméteres gyorstüzelő ágyúk. Galántai József történész a fegyverről a következőt írja:

„A francia hadseregnek már kezdettől volt egy egészen kivételesen hatásos fegyvere: a 75 mm-es gyorstüzelő ágyú. Ez – kifejlesztésének célját és a harcra való begyakorlottságát tekintve – támadófegyver volt, amely könnyen szállítható és kitűnő célzási lehetőséget nyújtó gyorsan tüzelő fegyver …

Percenként hat darab 7,2 kg súlyú srapnelt 6770 m távolságra lőtt ki hosszabb időn keresztül is, de szükség esetén rövid időn át percenként húsz lövést is leadhatott. Ez a 75 mm-es ágyú a maga nemében az egész háború alatt tüzének gyorsaságával és mozgathatóságával felülmúlhatatlan fegyver volt, és ez magyarázza, hogy 1918-ban a Franciaországban harcoló amerikai hadsereget is ezzel szerelték fel.”