A mai drágaság mellett szinte a mondák körébe tartozik már a régi jó idők olcsósága, a melyről lelkiismeretes krónikások fakuló irásai értesítenek. 1758-ban – írja a kortárs – kevés volt a bor és a kenyér. Ehhez járult a háború, a mely miatt "Nagy volt a drágaság". A rozs mérője (61 és fél liter) 3 forintba azaz 1 forint 20 krajczárba került.

Hasonló "rettenetes" drágaság volt 1770-ben is az előbbi év rossz termése miatt, a mikor mérőnként a zab 1, az árpa 2, a rozs 3, sőt a buza 4 forintba került. Sziléziában, Morvaországban, Csehországban még ennél is nagyobb volt a drágaság. 1757-ben mikor a termés a nagy szárazság folytán csak közepes, egy akó (körülbelül 57 liter) mustnak az ára 3 forint, 1769-ben az egyik felvidéki uradalom 2 forintért ad el egy öl tüzifát. 1762-ben egy felvidéki kereskedő 12 röf (körülbelül 9 méter) fehér vászon ellenében elengedi egyik vevőjének 3 forintnyi adósságát. 1764-ben az osztrák kormány másfél millió forintért bérbeadja a dohányjövedelmet egyes üzletembereknek s a dohány ára rohamos emelkedést mutat. Egy font (56 deka) a legsilányabb fajtából 1 forint 4 krajczárba kerül, a jobbfajta 3-4 szeres árra szökik fel.

Nálunk e tekintetben jobbak voltak az állapotok, a mi az ausztriai dohányárusokat arra indította, hogy mitőlünk szerezzék be szükségleteiket. A határszéleken nagyszabásu csempészések indultak meg. Később megtiltották a magyar dohány kivételét és erős ellenőrzés alá vették a határokat. Az ellenőrzésben a finánczok szerepét gyalogos és lovas katonák látták el, ők állták el az országhatárt, börtönbe vetették az elfogott csempészeket és a dohányt elkobozták. Az őrtálló katona minden elfogott csempészért 20 aranyat kapott.

A katonaságot később a dohánybérlet tulajdonosainak emberei váltották fel, a mennyire a följegyzésekből következtetni lehet, a közönség körében a dohányárak emelkedése okozta a legnagyobb fölháborodást.