A komitácsi, franktirőr lesből orvul támad. A tengeri csatáknak is van komitácsijuk és frantirőrjük. A tenger vizében ólálkodik láthatatlanul a hajók réme, a tenger komitácsija, az akna. Elrejtve meghuzódik a víz szine alatt, semmi sem jelzi helyét a hullámzó, feneketlen tengerben. A hajó, amint azon az uton gyanutlanul elhalad, beléütközik, hirtelen óriási robbanás, emeletnyi hullámok zudulnak a magasba, a hajó irtózatos ütéstől – mint a megvadult ló – felágaskodik s a következő percben sülyedni kezd. Kolosszális teste elmerül a tenger hullámaiban.

A bujkáló, láthatatlan ellenség, a tenger komitácsija orvul támadta meg a hajóóriást és hamarosan végzett vele …
Mostanában igen sokszor olvashatjuk – különösen angol – hajókról, hogy aknába ütközött és elsülyedt. Micsoda rettenetes iróniája a sorsnak! Képzeljünk csak el egy modern csatahajót, egy milliókba kerülő dreadnougthot. Hatalmas ágyukkal, a legmodernebb és legfélelmetesebb harczi eszközökkel van felszerelve. Ezer és ezer halálosztásra szánt gyilkos lövedékkel van megrakva a belseje, tengerészei nyilt támadásra vannak felkészülve s ezt az uszó várat, ezt a félelmetes hajóóriást egyetlen tengeri akna megbénitja, harcképtelenné teszi, vagy egyenesen a tenger fenekére sülyeszti …

Vajjon David Buschnell amerikai mérnök gondolt-e arra, hogy milyen borzasztó célokra fogják egykor felhasználni az ő felfedezését? A tizennyolcadik száza második felében világraszóló szenzáció volt, hogy ez az amerikai bebizonyitotta azt, hogy alkalmas módon a víz alatt is robbantható a puskapor. Ez a szenzációs felfedezés volt az ősapja a mai rettenetes tengeri aknának. Az emberek nagyon hamar rájöttek, hogy tengeri harczokban milyen nagy jelentősége van ennek a találmánynak. Már az amerikai szabadságharczban – 1776 – is alkalmaztak primitiv aknákat az angol hajók ellen. De azok valóságos gyerekjátékok voltak a maiakhoz képest.

Az akna igazi szerepe Robert Fultonnal, a gözhajó feltalálójával kezdődik. A technika haladásával egyre veszedelmesebb fegyver lett belőle. Mai alakjában a tenger réme, amitől a legbátrabb hajósok is reszketnek.
Külön, ugynevezett aknalerakó hajók helyezik el a tenger vizében ezeket a veszedelmes pokolgépeket, melyek részint a saját tengerpart védelmére, rézszint az ellenség támadására szolgálnak. A háboru kezdetén valamennyi tengeri ország – még a semlegesek is – aknákat raktak le partjaik közelében, saját hadikikötőik védelmére. Emlékezhetünk rá, hogy Anglia tiltakozott ellene, hogy Németország aknákkal veszélyeztette a kereskedelmi hajózást az északi tengeren.

Ez nem volt igaz, ellenkezőleg Anglia volt az, aki a nemzetközi jogokon keresztültiporva, aknákkal árasztotta el a tengert s csupán a brit partok mentén egy keskeny utat hagyott szabadon, ugy hogy a hajók csak arra járhattak s Anglia igy minden hajót feltartóztatott és átvizsgálhatott.
De most, amióta Anglia blokádja megkezdődött, csakugyan német aknák vannak az ir tengerben. De az angolok kényszeritették rá Németországot erre a kegyetlen harcmodorra. Szemet szemért. Ez a háboru. És látjuk, hogy amióta aknák ólálkodnak azon a területen, azóta az angol hajók nem mernek kifutni a nyilt vizekre. Amelyik elég vakmerő volt, azt a tenger fenekére küldte a német akna.
Mi hát tulajdonképpen ez a rettenetes ellenség, ami ellen védekezni is alig lehet?
Egy elég egyszerü gömbölyü fémtartály, amelyben körülbelül két mázsa robbantóanyag – legtöbbször nedves lőgyapot – van. Amint ehhez a hajó hozzáér, felrobban. Természetesen nagyon mély vizben nem célszerü az aknát elhelyezni, mert a hajó eluszhat fölötte. Az akna egy helyben marad meg állandóan. Az ugynevezett uszóaknákat nem használják, mert azokat a víz áramlása elragadja s igy nemcsak az ellenséges, hanem a saját hajókat is veszélyezteti.

Az álló aknákat villamos kábel köti össze a parton lévő megfigyelő állomással. Abban a pillanatban, amikor a hajó az aknához ért, a megfigyelő állomáson megeresztik az áramot, az akna belsejében erre villamos kisülés történik s ez előidézi az akna felrobbanását. Fontos tehát, hogy az akna helyét pontosan tudják, különben nem lehetne ellenőrizni, hogy mikor ér hozzá az ellenséges hajó. Éppen ezért éjjel és ködös időben ritkán történik aknarobbantás. Van egy másfajta ugynevezett villamos, ütköző akna is. Ehhez is a szárazföldről vezetik az áramot, csakhogy ez magától robban, amikor a hajó beléütközik. Még tökéletesebbek azok az aknák, amelyek a parttól teljesen függetlenek. (A németek ilyeneket helyeztek most el az ir tengerben) Ezekben az aknákban önmüködő áramfejlesztő készülék van s magától végzik rettenetes, pusztitó munkájukat.

Megtörténhetik, hogy az álló aknák is elsodródnak valahogyan a helyükről s igy saját hajóikat is veszedelemmel fenyegetik. Erre nézve van azonban egy készülék az aknában, mely azt abban a pillanatban, amikor eredeti helyéről elszabadult, ártalmatlanná teszi, ugy hogy egyáltalában nem robbanhat fel később.
Bizonyos, hogy az aknalerakáshoz és általában a kezelésében igen képzett, tanult tengerész személyzet kell. Nem mindenkit bizhatnak meg ilyen veszedelmes feladattal. Minden vigyázatlanság, minden legkisebb tévedés halálveszedelmet jelent. A vizben elszórt aknák egy horganyzó készülékkel maguktól helyezkednek el a tengerben, bizonyos – állandó – mélységben. A legrettenetesebb, hogy e szörnyü pokolgépek ellen védekezni is alig lehet. Két mód van erre ugyan, de ezek is csak nagyon korlátoltan alkalmazhatók.

Vannak aknakeresőhajók, amelyek hálószerkezetet bocsátanak a vizbe, ezzel kutatnak akna után s ha találnak, kihalásszák őket. Világos, hogy eközben is gyakran járhat szerencsétlenül a hajó, mert kihalászás közben is felrobbanhat az akna. Egy másik módja a védekezésnek az, amikor ártalmatlanná teszik az ellenséges aknát. Ha felfedezték a tenger vizében, kellő távolságról tüzelnek rá és felrobbantják. Hatalmas füst és vizoszlop jelzi, hogy a tenger réme megsemmisült, anélkül, hogy kárt tett volna valakiben. Egyik képünkön látható egy ártalmatlanná tett akna.