( Levél Szép Ernőnek )

Éppen dominóztunk akkor is, édes Ernőm, amikor te közénk toppantál a Hotel Európa alá, a kicsi bárba. Emlékszel-e az öregedő asszonyra, a bár tulajdonosnőjére s legfőképpen emlékszel-e Carmenra? Ez a spanyolos, dél-francia, talán zsidó nő milyen aggályosan teljesítette a teljesítendőket. Általában hogy sajnáltak és egyszerre utáltak is bennünket a társaságban.

A Madame-on, a tulajdonosnőn kívül ugyanis voltak itt még mások nem-különben. Itt volt egy vasúti főkalauz a jeles rivierai vasuttól, a híres P.I.M-tól.

Azután itt volt a Carmen barátnője is, az a furcsa és budapesties barna, aki rosszul beszél franciául. Azután ott volt a belga biciklista is, akinek több érme volt, mint mi valaha is szerezhetnénk az irodalomban.

A többiek nem voltak jelesek, holott szintén jelentősek voltak s te eltűntél Carmennel. Sejted-e most egészen, hogy milyen szegények, áldozati bárányok, nevetségesek voltunk akkor? Carmenéknak pénzeket adtunk ágyu-szögre s drágán fizettük meg a magunk lenézetését.

Talán ma már, nem is volna szabad efélére gondolnunk sem. De jó, hogy gondolunk, gondolhatunk s legalább annyit kérdezhetünk egymástól: és ha élünk? És ha élünk és ha lehet, megint ott leszünk valahol Párisban, a viszontlátásra, édes Ernő.

Ady Endre.