Az állami beavatkozás ennek következtében elmaradt, de ezzel szemben a pénzintézetek autonom törekvései sem voltak képesek megfelelő eredményeket előidézni. Meglehetősen erős, nagy kiterjedésü egyesületi kötelékek keletkeztek ugyan, de ezek a kötelékek csak ideális erőkkel dolgozhattak, anélkül, hogy az intézetekkel szorosabban magukhoz láncolhatták volna és anélkül, hogy az anyagi összeköttetések révén az intézetekre erősebb befolyást gyakorolhattak volna.

Ez volt az oka a hosszu ideig erősen ébren tartott revizori intézmény ellanyhulásának is, amely magában állva szintén nem rendelkezhetett ezekkel az erőkkel, amelyek az intézmény érvényesülését és kifejlődését biztosithatták volna.

A legutóbbi években a törekvések két téren mozogtak: az egyik irányban a pénzintézeti kamarák létesitéséről volt szó, amelyekkel az intézeti ügyvitelt fejleszteni kellett volna és egyuttal a pénzintézetek tulságos elszaporodásának is utját lehetett volna állani, a másik irányban már a hitelorganizáció anyagi értelemben vett reformjáról volt szó, egy erőteljes pénzintézeti központról, amely, mint a vidéki pénzintézetek hitelmüveleteinek középpontja, a reformnak ezt a másik irányát segitette volna elő és egyuttal kiköszörülte volna azt a csorbát, amelyet az ily irányu törekvéseken a Központi Hitelbank bukása előidézett. 

A kormány részéről tervezett központ ennek az utóbbi iránynak a szolgálatában áll, de ebben az irányban azután a legvérmesebb várakozásokat is felülmulja. Mig az eddigi törekvések szerényen néhány millióval alapitandó központi intézetre céloztak, amelyet a kormány néhány millió betéttel támogatott volna, a kormány részéről szövetkezeti alapon létesitendő központhoz maga az állam száz millió korona üzletrész jegyzésével járul és azonkivül 25 millió korona veszteségi tartalékot bocsát az intézet rendelkezésére.

Ezekkel a hatalmas összegekkel, ami az intézet alapitását illeti, az intézet jövő fejlődése is biztositva van, mert az állam a saját üzletrészei után a 4%-os kamatozással megelégszik, a 25 milliós tartaléknak teljes hasznát pedig maga az intézet élvezi. Kétségtelen, hogy ezekkel az állami tőkékkel, azután a csatlakozó intézetek üzletrészeinek tőkéjével az uj központ erőteljes befolyást lesz képes gyakorolni az egész vidéki hitelszervezet fejlődésére, amennyiben a visszleszámitolás utján ezeket az intézeteket szorosan magához lesz képes láncolni.

Az is kétségtelen azonban, hogy a mai szervezetben az uj intézet a maga tőkéivel egyuttal érezhető versenyt fog támasztani a többi nagy intézeteknek, ami részben korlátozva van ugyan a tervezetben azzal, hogy az uj központ a maga müködését rendszerint csak a saját tagjaira korlátozza, de ezzel szemben a tervezetben oly értelmü intézkedés is foglaltatik, amely szerint a központ a rendelkezésére álló fölös tőkéket más pénzintézeteknél is elhelyezheti.

Ez az intézkedés nem zárja ki, hogy a központ a maga müködését esetleg olyan intézetekre is kiterjeszthesse, amelyek a központnak nem tagjai s ezzel szemben nem sokat jelent az a korlátozás, hogy az intézet a fölös tőkéket tulnyomó részben ausztriai és más külföldi követelések megszerzésére igyekszik majd felhasználni. Ez az intézkedés kétségkivül figyelemre méltó, mert arra vall, hogy az uj központ külföldi fizetési eszközök szerzésére és ezzel valutapolitikai befolyás elérésére is törekedni fog, bár éppen ez az irány, ahol az intézet müködésétől különösen eredményes dolgokat alig várhatunk. 

A központ altruisztikus alapon épül fel, mint a Földhitelintézetek Országos Szövetsége, amelylyel különben is üzleti összeköttetést fog fenntartani és ezzel megszerzi az emlitett intézetnek az eddig nélkülözött összeköttetést olyan intézettel, amely az altrurista szövetségnek, mint eminenter jelzálogintézetnek, nélkülözhetetlen.

A központ az anyagi összeköttetés révén jobban képes lesz szolgálni azokat a célokat is, amelyek a vidéki intézetek ügyvitelének és üzletvitelének javitására irányulnak és amelyekre vonatkozólag az uj központ programja felöleli mindazt, amit ebben az irányban eddig is szükségesnek és megvalósitandónak tartottak.

Nem tartjuk egészen szerencsés dolognak, hogy a tiszta nyereségből tulságos rész van szánva a nyugdijalapra és az igazgatóság javadalmazására, amelyek együttvéve csaknem a tiszta nyereség felét elérik. Ezek azonban csak kisebb hibák, amelyek semmit sem vonnak le a tervezet jelentőségéből, mert azzal, hogy a központnak az állam 125 milliót bocsát rendelkezésére, jelentékenyen meg van könnyitve az egész pénzügyi reform megoldása és ezzel kapcsolatban az átmenet a mai háborus viszonyokból a békés gazdasági viszonyokba, amely a központ müködése nélkül a vidéki intézetek egy részére sulyos kiadásokat róna.

Az eddigi tapasztalatokból tudjuk azonban, hogy a megoldás csak akkor érhető el, ha a szervezet müködése kifogástalan és ha a tervet megfelelő végrehajtás követi. E célból szükséges, hogy a központ rendelkezésére bocsátott nagy állami tőkék kizárólag a kitüzött cél érdekében használtassanak fel és hogy a központ olyan kipróbált egyéniségek vezetése alá kerüljön, akiknek üzleti jártassága egyuttal garanciát nyujt az intézet helyes vezetésére. E nélkül az állam ma sok áldozatot jelentő tőkéi hasztalanul vétetnek igénybe, sőt annál költségesebb és szomorubb tapasztalatokra vezethetnének.