Tisza István bizonyosan bátrabb ember, mint sem akárhogyan azért mondjon most valamit,mert neki lehet mondani. Számolnia kellett s okvetlenül számolt is avval  - örömmel olvasom Jászi Oszkár cikkét a „Világ”-ban, hogy vétókat kap. Vétókat éppen azoktól, akik a nemzetiségi, legelső sorban román kérdésben látók és bátrak voltak világháború nélkül is. Azoktól, akiket golyónál jobban elnémított, kiformált az államok, a népek, a világok háborúja.

A „Nyugat”-ban ujjongva én irtam volt Jászi Oszkár legnemesebb könyvéről, mely a nemzetiségi kérdést majdnem újra fölfedezte. Mely nem számolt ugyan egy világháborúval, se a demokráciát minden, zűrös-lázas világháborún túlható panaceának mutatta ki. Kötelességnél több hittel hiszen én is, hogy nem a medve bőrére iszunk, bár én még a Tisza István helyén hallgattam volna. Úgy sejtem: ha a magyar nép a háborúval, a román értelmiség pedig népe ügyének ügyes adminisztrálásával nem volna elfoglalva, szintén nyepozvolimoznának.

Vétóznának éppen úgy, mint a nacionálista magyar ellenzéki politikusok avagy mi, a nemzetiségi kérdésnek és demokráciának legnotóriusabb, de legliberálisabb egybe-kapcsolói. Tisza István megint csak arra gondolt, hogy a fajtájabelieknek ne csináljon bajt egy fránya nép-szabadítással. A románok kapnak szebb, jobb, több választó-jogot tudjuk, hogy ez sem sok, még nem is elég, a többiek nem. Esetleg belehal e parciális demokráciába a román értelmiség, de úgy kell neki, mivel konkurenciát csinált a mi úri eltartóságunk magyarjainak.

A háború sorsa valóban katonáink, de egy kicsit (Tisza István is hiszi ezt) Isten kezében is van. Utána nem következhet olyan fizetés, melynél mi szegény, cégéradó nagylelkűek vagyunk. Nekünk meg volt s meg lesz a saját nemzetiségi orvosságunk, de ez nem engedi meg, hogy a magyar nép tovább is a magyar uraké legyen. Átkozott, szép fajta ez az enyém, ez a mienk, mely élete eldobása után is azt üzeni, hogy az ő sorsa a legrosszabb és segítsünk rajta. Talán elmegyünk katonának, orosz golyó elé, de ( figyelni tessék ) igazságaink itt maradnak.

Ady Endre