Szarajevóban folyik a nagy pör, amelynek ítélete, bármily szigorú büntetést mérjen is a gyilkos merénylőkre, gyenge és kegyelmes lesz ahhoz képest, amit ezek az elvakult emberek érdemelnek.

Vajjon hogy érezhetik magukat mos ez orgyilkos bűnszövetség tagjai, ha tudják, hogy borzalmas cselekedetük vérbe és lángba borította egész Európát, hogy a bombától, amelyet olyan gyalázatosan vetettek nemcsak a magyar trónörökös és felesége haltak meg, hanem emberek ezrei s e számtalan emberek között saját honfitársaik is ezerszámra pusztulnak?

Vajjon nem érzik-e áldásnak és kegyelmes felmentésnek a halált, amely büntetésük lesz, a váddal szemben, amelylyel saját magukat kell illetniök s amely a legsulyosabb vád mindenek között? Vagy remegve gondolnak- e arra, hogy e földi halálos ítélet egy másik ítélőszék elé juttatja őket, az az ítélőszék elé, amely mindenek fölött kegyelmes ugyan, de velük nem lehet az?

Akármit gondolnak is, akármint féljenek is, bizonyos, hogy a gyilkosoknak el kell pusztulniok. Ilyenkor sajnáljuk, hogy a modern humanizmus eltiltotta a középkor büntető eszközeit.