A Kúnságnak meg nem igen volt irója; ennek a különös, a többi magyarságtól sokban elütő népnek alakjai, különleges sajátságai, élete, a kún parasztság és a belőle kinőtt intelligenczia még eddig nem talált irodalmi felfedezőre. Petőfi csak a kiskunsági természet képeit irta meg néhány híres versében, Baksaynál tűnik fel egy-két kún alak, - körülbelül ez az egész, a mit a Kunságról írtak.

Móricz Zsigmond fedezi fel ezt az érdekes magyar területet új regényében, a Kerek Ferkó-ban: a nagy kunvárost, a melynek roppant határa mellett ott fekszik, a várossal ősidők óta valami gyűlölködő antagonizmusban a Kerekegyházyak óriási uradalma s ebből az ősi súrlódásból szövődik össze végeredményben az egész regény.

Belejátszik a mai magyar élet legélesebben jellemző motívuma: a sűrűvérű, gondolkozásában földhöz tapadt, maradi öreg generáczió s az új eszmék uj levegőjében nőtt új generáczió küzdelme; a sors elválaszthatatlanul összeforrasztotta őket, de világnézetük nem tud összeforrni, folytonos inkompatibilitások támadnak köztük, melyek csak viharos kirobbanások után tudnak kiegyenlítődésre jutni.

Kerek Ferkó küzködik így az apjával, a maga életének tartalmáért, belső emésztődések, villámszerű összecsapások között és küzködik egész világával meg a maga sűrű vérével. Duhaj tréfából kéri meg látatlanban a polgármester leányát, de a dolog komolyra fordul, mikor véletlenül megismerkedik a leánynyal és hirtelen beleszeret, megszégyenül előtte kétszer is, szilaj lobogással emészti magát, hogy végre megjuhászodva kiengesztelödjék apjával és megkérje annak rendje és módja szerint a leányt.

Érdekes, eredeti alakok csoportosulnak a történet körül: az öreg Kerekegyházy, a polgármester és családja, a kúnvárosi urak, odavalók és odaszármazottak, pontosan különválasztva a rajz vonalaival, a háttérben a kún nép s mindezek fölött a nehéz, nyomott, forró alföldi levegő. Lényegében a kunság természetrajza, egy igen pontosan megfigyelő és erős, kemény, jellemző vonalakkal rajzoló író előadásában; alig tudunk modern magyar regényt, a melyben a magyarság egy jellemző darabja ennyire szemléletesen, gyökeréig megmutatva tárulna fel.

Az emberek készen, egész valójukkal vannak beállítva a regénybe, életmódjukkal, szokásaikkal, előzményeikkel, elfogultságaikkal és képességeikkel, egymáshoz és a maguk világához való viszonyukkal – Móricz rajzolási módja, amely mindig szervesen igyekszik ábrázolni az embert, ebben a munkájában is kitűnően beválik.

A kúnvárosi bál rajzában például néhány lapon lepereg előttünk az egész város, a maga jellegzetes vonásaival, társadalmi tagozódásával és feltűnő egyéniségeivel. A súly e regényben inkább is ezen a milieu-rajzon van, bár az egyes emberekben végbemenő lelki folyamatok is – életük egy-egy válságos pillanata során – finom vonásokkal, gazdag árnyalással elevenednek meg.

Azok a lapok pedig, a melyeken Kerek Ferkó beszélgetése van elmondva a tanyai emberekkel, szinte teljesen összefoglalásban adják a magyar alföldi nép gondolkodását, műveltségét, beszédmódját.