Az erdő hangjai. Czóbel Minka
Az erdő hangjai. Czóbel Minka sajátságos, halk, finom költészete már vagy egy negyedszázada foglalkoztat minket. Azt hiszszük, ő az első, a ki a régebbi magyar írónők gyermeteg dilettantizmusa után megszólaltatta irodalmunkban a női lírát, specziális asszonyi vonásaival, azokkal a visszhangokkal, melyeket az élet, a természet, a világ jelenségei az asszonyi lélekben keltenek.
Asszonyi érzékenység, fokozott fogékonyság minden dolognak vagy az érzésen, vagy az első pillanatnyi, képszerű benyomáson keresztül való szemlélete, megadó passzivitás, a mely néha hevesen, túláradva sikolt fel az élet teljessége felé, legtöbbnyire azonban csak halk sóhajokban, fojtott panaszokban merül ki, a formák erős körvonalak nélküli lágysága, a mondanivaló lazán, puha kézzel való megfogása - ezek a jellemző tulajdonságai, a melyek élesen elválasztják mindenkitől, egyes egyéniségektől és irodalmi áramlatoktól.
Ezt a különválást még fokozza a költőnő visszahúzódó, tartózkodó természete, mely versein is megérzik s a mely arra kényszeríti, hogy a szivében hullámzó érzéseknek mennél átvittebb, közvetettebb módon adjon kifejezést, hogy belerejtse önmagát szimbólumokba, természeti képekbe, az életből kiragadott jelenetekbe.
Az ő utána jött női lírikusok egyikének-másikának zajos, túláradó, saját maga fék nélküli kifejezésében hangosan gyönyörködő, exhibitionismusával büszkélkedő hangjai mellett az ő költészete még halkabbnak tetszett, még kevesebb helyet foglalt el a közérdeklődésért folyó harcában s csak az értők, az igazán figyelők tudták, hogy a kilenczvenes évek lirájának értékesebb gyöngyei vannak az ő csöndes, finom könyveiben, mint akármelyik társnőjében, a ki sokkal hangosabban vonta magára a figyelmet.
S lírájának forrása nem apadt el ma sem, mint a hogy új kötete bizonyítja, mely Az erdő hangja czím alatt most jelent meg. Terjedelmes kötet s ezt a Czóbel Minkát adja ismét elénk, a kit régtől fogva ismerünk. A természetnek lirai szimbolizmussal átmelegített képei, melyek gyakran erősen képzőművészeti látással vannak papírra vetve, mint valami melegen összehangolt, egy hangulattal átitatott pasztell-kép vagy impresszionista festmény, öreg várak hangulatos termei, régi tükrök, bútorok, a mint megelevenednek a költő keze alatt, a ki mindent - a természetet és élettelen tárgyat egyaránt - betölt a maga érzésének patheizmusával, a falusi élet érzelmesen színezett apró, szomorú történetei, nem a népieskedés modorosságával, hanem azzal az átéléssel; a mely közösséget tart mindennel, a mi élet, a hét napjai, mindegyik úgy tűnik fel, mint az élet egy-egy fazettája, a melyen benső líra sugarai csillannak meg.
Ezek adják a versek anyagát. Valami álomszerűség lebeg mind valamennyi felett, az a költő inkább álmodja, mint éli az életet, nem lép bele a maga egész valójával, csak gondolataival és álmodozásával reagál reá. Talán ezért is olyan elfoszlók a formái: a mondani való gyakran kisiklik kezéből mielőtt meg tudná fogni, mint a hogy elfoszlik előlünk az álom, a mely a fölébredés pillanatában még világosan állott tudatunkban.
Néha azonban rendkívüli gyöngédség van a kifejezésében s a szavai olyanok, mint a virágszirmok pergése. Czóbel Minka könyve nemcsak mint versgyűjtemény, hanem mint egy gazdag, finom és gyöngéd lélek dokumentuma is kiválóan érdekes.
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!