A kisgazda boldogulása
Hazánkban kerekszámban egy millió hold úrbéres legelő van.
Ez az egy millió hold valamennyi – alig van kivétel – a Csáki-szalmája. Kincseket érő közvagyon, a melyre senki sem gondol. A községi bírónak eskü szerint éber szemekkel kell őrizni a közvagyont: ámde százados közönyből és tudatlanságból elnézzük, hogy ez a közvagyon csupán a jó Isten oltalmára legyen bizva.
A legelő füvet a szél veti: vakondok, mezei poczok és egér szántogatja, szél boronálja. S ugyancsak a szél vet bele burjánt, kutyatejet, lósóskát, szerbián tüsköt. Az emberek pedig közös útnak nézik, kocsikkal, szekerekkel keresztül-kasul átvágják, disznókkal felturatják, kora tavaszszal ráhajtják a marhát, mely széles körmeivel elkopárosítja.
1898-ban a törvényhozás egy áldott törvénynyel felhatalmazta a födmivelésügyi minisztert, hogy a pótadóval szörnyen sujtott községeket támogassa abban, hogy elhanyagolt közlegelőiket feljavítsák.
A törvényt eddig körülbelül 600 község vette igénybe.
De még vagy 1000 község nem ébredezik. A mi vármegyénkből is kevesen. – Pedig egy hold legelő feljavítására mintegy 3-4 korona kell. A községeknek azonban a földmivelésügyi miniszter ad segítséget fűmagra, boronák, ekék vételére, kutak ásására, félszerek, enyhehelyek építésére.
Nem ad azonban segélyt napszámos munkákra, a melyek a legelő javításoknál szükségesek, mert igen helyes az az álláspontja, hogy a melyik községnek lakói átlátják a legelő javítás nagy hasznát, ott csak hálásak lesznek a községi bíró urnak, ha kirendeli őket községi munkára és maguk is egy darabját megjavítják, fűvel gazdagítják a legelőt, melyen majd a jószágjuk legelni fog.
A minthogy nem is sajnálták a munkát abban a 600 faluban, melynek birója, elöljárósága fölrázta a lakosságot, hogy tenni kell. A hol a községi közlegelő kopár, ott a szántóföld is vékonyan terem.
Ma minden valamire való gazda tudja, hogy ha trágyát nem hintünk a földünkre, valamire való termést nem várhatunk.
Nincs előbbre való dolog ezek szerint biró úr, mint a községi legelőt rendbe hozni! De hát hogyan kell azt? Ezt a faluban senki sem tudja. De tudja a földmivelésügyi miniszter szakértője. Ezt kell kérni a földmivelésügyi miniszter úrtól. A szakértő ingyen jön. Megmondja, mit kell tenni, hogyan kell eljárni! Ne felejtse az elöljáróság, áldani fogják érte!
De hát ahol közlegelő éppenséggel nincs, – kérdezhetné valaki? – Hát ott mit csináljunk? Ott az a teendő, hogy ha a község határával mesgyésen közlegelőnek alkalmas föld illő áron van eladó, nem kell késlekedni, meg kell venni. Meg lehet venni a legelőt még az esetben is, ha a községnek egy árva garasa sincs rá, mert a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége, ez a törvény szerint nem haszonra alakult bank a vételári teljes összeget kölcsön adja minden oly esetben, mikor állami segítséggel valamely község legelőt vesz.
Nagyon örülnék, ha czikkem felrázná a vármegye községeit és dologra indulnának.
Még csak annyit, hogy a mely községben jó közlegelő van, ott a lakosság ráadja magát a ló és szarvasmarha nagyobb mérvű tenyésztésére, a mely röviden szemmelláthatólag befolyással van minden községi dologra.
A lakosok nem élnek szűkös napokat.
Jobban táplálkoznak, a föld többet terem. A gazdálkodás egészségesebb irányba csap át, mert az állattartó kénytelen több takarmányt, növényt és kapást termelni.
Télen át szünetel a munka, esténként víg pipaszó mellett az egyes községek kisgazdái eszmecserét folytatnak erről a rájuk nézve igen fontos ügyről.
Lehetetlennek tartom, hogy ha megindulnak ebben a közdologban, a falunak minden rangú és rendű lakosa ne tartson vele.
Fakadjon is az áldás virággá minden lépés nyomán, melyet községe lakóinak jóvoltáért az elöljáróság tesz.
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!