Az ember roppant gyarló lény és tévedni emberi dolog, mondja egy közkeletü latin közmondás is.
Ebben való hajlandóságunkból aztán néha igen furcsa történetek esnek meg velünk. És bizonyára nem a legutolsók közül való például, mikor az ember tévedésből felcsap – utonállónak.

Egy vidéki földbirtokossal történt meg. A pünkösdi ünnepekre felvonult élete párjával egy kicsit széjjelnézni. Hűségesen megszemléltek minden látnivalót. Közbe férjuram ugy rendezte a dolgot, hogy barátjaival egy kis férfiestélyt is rendezett. Jó későre járt, mikor a jókedvü földbirtokos elhatározta, hogy hazamegy a szállójába.

Sötét, kis utcában tartott épen, mikor egyszerre egy cingár ember beleütődött. Alaposan meglökte és a neveletlen se szó, se beszéd tovább ment. A földbirtokos bosszankodott, majd egyenesen dühbe gurult, mikor észrevette, hogy mellényén se óralánc, se óra. Járatos ember volt, s tudta, hogy mit jelentenek az efféle karambolok. No majd ad annak a pesti csirkefogónak, rajta ugyan az ilyen zsebmetsző nem fog ki. Utánaszaladt tehát a cingár embernek és – se szó, se beszéd – alaposan elpáholta.
- Ide az órát! – kiáltott rá. A cingár ember nagyon megijedt és ellenkezés nélkül leakasztotta melléről az órát.
- Még fel is merte tenni! – dörmögött a jó vidéki, amint hazatartott. Akadály nélkül ért most a szállóba. Felesége jól aludt, de azért felébresztette.
Nagy hangon, hősi pózban mesélte el még mindig pityókos barátunk, hogy bánt el egy pesti csirkással.
- Ennek ugyan elláttam a baját! – dicsekedett. – És persze, hogy visszaszedtem tőle az órámat.
- Szerencsétlen, mit csináltál? – rémüldözött az asszony. – Hisz neked nem volt órád. Itthon felejtetted a nagy sietségben. Ott van most is az éjjeli szekrényeden!
- Csakugyan! Hisz akkor ő annak rendje és módja szerint kirabolta azt a cingár ember!! A földbirtokos hirtelen kijózanodott, de forgott körülötte a világ. Másnap aztán sürgősen leutazott a partiájába. Előbb azonban szépen becsomagolta az elrabolt órát, láncot és postára tette a rendőrség cimére.

„Tévedésből kiraboltam egy ismeretlen embert. És elmondott mindent, ahogy történt. Nagyon sajnálom, folytatta végül – de igazán ártatlan vagyok. Kérem kinyomozni, ki volt az, akivel ilyen furán összeakadtam, ámbár lehet, hogy ugy is feljelentést tett. Mondják meg neki, hogy bocsánatot kérek tőle. A nevemet azonban nem árulom el. Mégis csak idézgetnének, aztán kitalálna tudódni és jól nevetnének rajtam”.

Igaza volt. A „kirabolt” tényleg nyomban a rendőrségre szaladt, sőt már javában nyomoztak is az uri utonálló után. A kirabolt ugyan jó néven vette azután, hogy olyan hamar került meg az aranyórája és lánca, abba azonban csak nehezen törődött bele, hogy ráadásul az ütlegeket is zsebre kellett raknia. De aznap egy szép cigarettatárca jött a cimére a rendőrséghez, fedőlapján bevésve:
Emlékül – Rózsa Sándortól!