A világkereskedelem legfontosabb járómüve a hajó, két esztendö óta olyan változáson ment keresztül, hogy még laikus ember, előtt is feltünik a különbség. A szakértő azt mondja, hogy rá sem lehet ismerni a mai hajóról arra a tipusra, amely a Titanic elsüllyedése elött járta az Atlanti Oceánt. Ezzel azután mindent meg is mondtunk már.

Az Atlanti Oceán legforgalmasabb utvonalát oly nagymértékben veszélyeztetik az északi jeges tenger örök jéghatáráról elszakadt jégyhegyek, hogy annak a rémes katasztrófának kellett bekövetkeznie a Titanic-kal, hogy a hajóépités technikája azonnal védöállást foglaljon az állandóan fenyegetö veszedelemmel szemben.

A Titanic katasztrófájáról már elégszer hallott az olvasó szakvéleményt, itt csak röviden annyit mondunk róla, hogy a jéghegy tengeralatti része összezuzta a hajó orra alatt az egész hajótestet, s mert a viz betóduló tömegének sulya nagy volt, s egyre fokozódva túllépte a viz fölötti hajótest sulyát, a hajónak okszerüleg el kellett sülyednie. Azóta két nagyszerü mozgófénykép felvételen láttunk utánzásban hasonló mesterséges hajóelsülyedést, s ezeket mind ezen a módon állitották be.

Miután igy teljesen föl van deritve az elsüllyedés oka, a védelem ellene nem tartozik a lehetetlenségek közé. Az első nemzet, amely okult a kárból, a német. Még abban a évben az összes munkába fogott hajókat ujrendszerben kezdték épiteni, s ma már minden oceánhajót az ugynevezett Lángsspanten javitott rendszerben épitenek.

Ez a rendszer abban áll, hogy a hajó teste, mint egy mézsejt csupa cellából áll, aely cellák egymástól igen könnyen teljesen légmentesen elzárhatók, a hajótestböl kivehetők anélkül, hogy a hajó testében az egyensulyon kívül egyéb változás elő állana. Az egyensuly pedig, ha meg is változik csakis addig a határig változik meg, ameddig még a hajó biztonsága veszélyeztetve nincs. Mert tegyük föl, hogy a hajó orrán az alsó, víz alatti részek közül tizenkét cellát áttört a jégheggyel való összeütközés, s ennek következtében a tizenkét cellát és a környező még hat cellát elöntötte a víz. A legrövidebb idő alatt a hajó farán lévö ugyanolyan térfogatu cellaszám telik meg gépi erö beavatkozása nélkül vizzel elosztva a far mindkét oldalán, s ennek következtében a hajó bemerülése a vizbe bár sokkal mélyebb lesz, de az egyensulyi helyzete mégsem változik. A legnagyobb katasztrófára számitva a hajótest teljes cella számainak kétharmada is víz alá merithető, tehát csak egyharmadának kell vizmentesnek maradnia, s a hajó még az elmerülés veszélyét teljes biztonsággal kerülte ki.

A legborzalmasabb katasztrófa az lenne talán, ha a hajó derékban, a gépházon keresztül szakadna át, s ennek következtében hosszirányban dülne meg. Ez sem kell, hogy elmerülést okozzon, mert a tulsó oldali cellák és a tulsó oldalon lévő egész hosszban lévő kamrák közül annyi merül víz alá, hogy az egyensuly ismét helyreáll. Ha pedig az ilyen sérült hajónak, ha nem is haladhat, de annyi életereje van, hogy elmerülés veszélye nélkül várhat, ha még oly viharos tengeren is, míg a marconigráfok segélyül hivják a ma már sürü forgalmu tengeri országut többi hajóit, elegendő sulyos feladatot oldott meg.

E cellarendszerü épités egyik mozzanatát mutatjuk be jelen képünkön. A cella fenékbordák meghajlitott peremei merednek az ég felé, de a bordafenék alatt még az állványtól lefelé is van egy része a hajónak, a pótfenék, amely a hajó egyensulyának biztositására szolgál. Ebben a pótfenékben nincs raktározva semmi áru, ez teljesen üres. Ez épitési móddal a Titanic pusztulása óta egész légió német hajó épült. Nemcsak személyszállitó hajókat épitik ezen módon, hanem a teherszálitó hajókat is épen igy készitik. Csak néhányat emlitünk meg, amleyeka Langsspaten elv alapján nyertek alakot. Az „Anfried”, a „Steinsturm”, a „Hansa”, a „Magdeburg”, a „Stralsunk”, amelyek 5000 tonnától 15.000 tonnáig terjedő erősségére épültek, amelyeknek sebessége tizenegy csomónál kezdődik.

Nem volna szabad azt állitani, hogy ezek a hajók a tengeri út minden eshetőségével szemben megállják a helyüket, de a jelen tapasztalatok alapján legalább annyit mondhatunk, hogy reméljük.

A hajók biztonságának ma már nemcsak az épitési mód a legerősebb támasza, hanem a marconigráf is. A dróttalan telegráf kötelező alkalmazása minden tengeri hajón lényeges enyhülést ad a katasztrófától való félelemben. Ha tehát a hajót a marconigráfon kívül épitésében is biztos alapra helyezzük, mindent megtettünk, amit az ember a technika jelen állapotában megtehet.

A technika sohasem fog megelégedni a már elért eredményekkel s mindig azon fog törekedni, hogy még tökéletesebbé tegye a nagy vizi járműveket. Állandóan folynak erre a kisérletek.