A szerb kormány 1914. tavaszának és nyarának fordulóján titkosszolgálata révén értesült arról, hogy a radikálisok valamilyen akcióra készülnek. A kormány fokozottabb őrizetre kérte fel a határőrséget, de elkésett: a merénylők már – fegyvereikkel együtt – átjutottak a határon.

A kormány szerette volna megakadályozni a merényletet. Óvatosan, virágnyelven figyelmeztette Bécset, és megpróbálta befolyásolni a titkos szervezkedést. Céljai nem sikerültek. Ugyanakkor a titkos nacionalista szervezetet nyíltan nem adhatta ki az ellenfélnek tekintett nagyhatalomnak – egy ilyen lépéssel aláásta volna saját tekintélyét belföldön.

A szerb kormány nem szimpatizált a Monarchiával, azt potenciális ellenségének tekintette. De éles konfliktust nem akart: úgy vélte, Szerbiának az 1912-13-as győzelmek és területi gyarapodás után békére, konszolidációra, nyugalomra van szüksége. Összegezve: a szerb kormány (és persze a király, a parlament) közvetlen felelősséget a szarajevói merényletért nem visel.

Közvetetten felelős csupán: annyiban, amennyiben a nagyszerb egységet, és az ezzel járó területi terjeszkedést a Monarchia rovására is, a leendő szerb politika természetes, legitim céljának tekintette. Nacionalista volt, de – a konkrét helyzetben – nem háború- (és persze semmiképpen sem merénylet-)párti.