Igazán nem illendő, hogy történész babonás legyen, sorsban s végzetben higgyen. Ám a casus belliként (háborús okként, konkrét okként, ürügyként) szolgáló híres-hírhedt szarajevói merénylet igencsak felkínálja a lehetőséget a babonás következtetésekre.

1914. júniusában az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege gyakorlatot tartott Bosznia-Hercegovinában: abban a felerészben szerb lakosságú provinciában, melyet 1908-ban kebelezett be a Monarchia. A hadgyakorlat maga az erődemonstráció jegyében fogant. Időpontjának kiválasztása határozottan provokatív volt.

Zárónapja, a tervezett díszszemlével június 28-ra esett: ez a nap szerb nemzeti gyászünnep (az 1389-es rigómezei vereség emléknapja, a szerbek fölötti török uralom jelképes kezdete). Az esemény jelentőségét fokozta (volna) a trónörökös személyes jelenléte. Sikere esetén az egész program erőt mutatott (volna) kifelé, de a Monarchia és népei közötti jó kapcsolatot is megüzente (volna): a birodalom szeretetét horvát és bosnyák lakói, és a lakosok szeretetét a dinasztia iránt…

Az eseményt baljós előjelek előzték meg. A tartomány horvát alelnöke óvta Ferenc Ferdinándot az ellenséges érzelmű szerb lakosság előtti megjelenéstől, ha biztonsága csak nehezen szavatolható. Ellenezte azt a titkosszolgálat (elhárítás) parancsnoka is. Felesége és orvosa is óvta a részvételtől a trónörököst, akárcsak a császár és király főudvarmestere.

A trónörökös azonban népszerűtlen és bátor ember volt: a birodalom tekintélyének és saját presztízsének megóvása érdekében a hadgyakorlat és az azt követő díszszemle megtartása mellett döntött.

A trónörökös vasúton utazott Boszniába. Csakhogy saját szalonkocsija meghibásodott. Így első osztályon utazott, ahol azonban az elektromos világítás nem működött. Ezért néhány gyertyát gyújtottak. „Akárcsak egy kripta” – szólt ironikusan a trónörökös.