Mi mindent rejt magában az az egyszerü telefonkagyló, mely két kampón vizszintesen nyugszik az asztalon! Az a gömbölyüre sodrott zöld zsinór, mely kigyózva tünik el a függönyök mögött, valamelyik sarokban, összeköti csöndes szobánkat a világváros lüktető üterével.

A kint pezsgő és egymásba kapcsolódó emberi tevékenység sodrába állit be a telefon bennünket. Összeköt a külső világ forgatagával; mint láncszemet, beállit bennünket abba a végtelen sorba, mely percről-percre uj és változatos fordulatokkal, szereplőkkel pörgeti le előttünk a mindennapi élet nagyszerü szinjátékát.

Csak föl kell vennünk villájáról a kis kagylót, s nyitva előttünk a lehetőség, hogy bárkivel beszélgethessünk. Kényelmesen ülve az asztalunk mellett, elvégezhetjük legkényesebb dolgainkat, szórakozhatunk, tréfálkozhatunk bárkivel, de viszont: bárki is megteheti velünk ugyanezt…

És itt van a telefon árnyoldala, az éremnek az a bizonyos másik fele, ami megkeseriti a telefon gyönyörüségét. Mindenkinek megvan rá a joga és lehetősége, hogy fölszólitson, zavarjon bennünket. Még akkor is, ha semmi kedvünk nincs a beszélgetésre, - sőt épen azzal nincs, aki háborgat bennünket. Akarat nélküli játékszerek vagyunk, mihelyt a telefon csengője megszólal: nem tudjuk, ki az, aki fölszólit bennünket; s ha egyszer kezünkbe vettük a kagylót, már ki is szolgáltattuk magunkat az ismeretlennek.

Amikor Edison, a „Nyugat nagy boszorkánymestere”, tökéletesitette Graham Bell találmányát, melyből a mai telefon fejlődött, bizonyára nem sejtette, hogy ez a nagyszerü műszer demokratizálni fogja a társadalmat. A telefon közkincs, amelyet mindenki használhat. Minisztereket és bankigazgatókat, jól elzárt palotákban, kitanitott cselédségtől körülvett arisztokratákat, akik addig hozzáférhetetlenek voltak, most mindenki fölszólithat és beszélhet velük telefonon. Mintha a kasztrendszer utolsó válaszfalai omlottak volna le: az a kis zöld zsinór szorosabbra füzte a vonatkozásokat, a kapcsolatot az egész emberiség között s az érintkezésnek közvetlenebb formáit teremtette meg az egymástól távol álló társadalmi rétegek között is.

És ma már el se képzelhető az élet telefon nélkül.

Nem csak az ipar és a kereskedelem, hanem a társadalmi élet is valósággal megbénulna, ha máról holnapra megállna a telefonérintkezés. Ha egy-egy orkán eltépi a vonalakat és csak pár száz előfizetőt kapcsol is ki a központból, - ahogy ez évente megtörténik néhányszor – tömérdek baj és kellemetlenség származik ebből. Akkor tudjuk és érezzük csak, hogy mennyire belefonódnak azok a zöld idegszálak az emberiség életébe, illetőleg abba a lázas tevékenységbe, melynek nyilvánulásaiból a mindennapi élet kialakul. Pedig harminc éve sincs, hogy a telefon használata általános lett!

S a nagy feltalálók már azon fáradoznak, hogy megoldják a drótnélküli telefonálás problémáját, amelynek jelentősége szinte el se képzelhető. Gondoljuk csak el: mit jelent az, ha a család tagjai, ahogy ma a lakószobákon keresztül hivják egymást, épen ugy szólhatnak egymáshoz majdan az északi sarktól, a déli sarkig! Ha valaki föl akarja hivni távoli szüleit, testvéreit vagy barátait, csak hangosan kiáltja a nevét elektromágneses hangon, melyet senki más nem fog hallani széles e világon, csak az, akinek szól.

- „Hol vagy?”… És jönne a felelet messze távolról: - „Lenn vagyok egy kőszénbánya tárnájában”, - vagy „Fönn vagyok a Magas-Tátra ormain”, - vagy: „A Csöndes-óceán közepén hány-vet a vihar”, - vagy talán semmi felelet nem jönne: s akkor immár tudná a hivó, hogy a keresett szülő, vagy testvér, vagy jóbarát nem él többé…

Ime, ez rejlik abban az egyszerü telefonkagylóban, mely két kampón vizszintesen nyugszik az asztalunkon! A modern gazdasági és társadalmi élet nélkülözhetetlen eszköze, a mindennapi legegyszerübb és leggyorsabb közvetitése, mely nélkül megbénulna a forgalom és a társas érintkezés.