A „Vasárnapi Ujság” azt a népet akarta felemelni, melyet a politikai nyomorúságok egészen lesújtottak s melylyel sem a társadalom, sem a sajtó nem törődött.

A hölgyek számára készített divatlapok és divatos szépirodalmi lapok sorában így jelentkezett a „Vasárnapi Ujság” mindjárt megindulásakor, olyan fegyverzettel és készséggel, melynek a hatása elmaradhatatlan volt. A magyar irodalom legkiválóbb katonáit a művészet legelső mestereit állította oda a nép elé s irt, beszélt mindenről; a nagyvilág és az ország minden dolgairól, a mi a magyar embert csak érdekelhette.

A magyar kulturhistóriában ezáltal szerezte meg a „Vasárnapi Ujság” azt a tisztességet múltjának, hogy forráshelylyé vált s nélkülözhetetlen eszközévé mindazoknak, a kik az utolsó hatvan esztendő irodalmi, társadalmi, színházi, művészeti vagy politikai viszonyairól látni vagy tudni akarnak. Én sokszor áthatoltam e kötet-erdőkön s némi fogalmam van róla, hogy hatvan év alatt micsoda értékes szolgálatot tett a „Vasárnapi Ujság” a magyar művelődésnek.

A főváros és a vidék százféle intézményének, emlékének, alkotásának ismeretében mozdulni sem lehet a lap gazdag útmutatásai nélkül s mindezen kívül irodalmiakban és művésziekben nincs olyan nevezetes eseménye a magyar kultúrának, melyről bő, gazdag, körülményes és megbízható feljegyzései ne volnának.

1854 óta kezdve Arany Jánoson, Gyulain, Tompán s végezve Munkácsyn, Székely Bertalanon, mindazok, a kik reprezentánsai voltak a magyar kultúrának, itt vannak teljes létszámukban, de itt van ezek sorában az utóbbi huszonöt-harmincz évnek az a monumentális költője. Vajda János, a kit szinte kizárólag a „Vasárnapi Ujság” adott a közönségnek.

Hatvanadik esztendőjében, a „Vasárnapi Ujság” bányájából ezek az epizódok bukkannak elénk ötletszerűen, de kétségtelen, hogy az elmúlt hatvan esztendő kultúrája nemcsak a „Vasárnapi Ujság”-ban van, hanem benne van ő is épségben, egészen és méltó jelentőségében ennek a kultúrának egyetemében, melyet hatvan éven át minden lapján szolgált és hirdetett.

Zuboly