Néhány év előtt még Shakespeare hódító és közönséget vonzó író volt a Nemzeti Szinházban, úgy látszott, a közönség felfedezte magának, megtanulta élvezni szépségeit és levonni műveiből a maga számára a benne rejlő élet-értékeket. A kik ekkor örömmel néztük ezt a jelenséget s közönségünk kulturális szinvonalának emelkedését vártuk tőle, úgy látszik, csalódtunk, mert az érdeklődés hamar megcsappant.

A mi közönségünk is belejutott abba az áramlatba, a mely rettenetes pusztítást végez a modern drámairodalomban s szinte évről-évre lejjebb szoritja a szinpad szinvonalát, s múlt nagyszerű műveit hideg közönbösséggel nézi, a modern írók nagyobb erőfeszítéseit, a modern drámai forma kimélyítésére való törekvéseit a legjobb esetben az erkölcsi siker kétes értékű jutalmában részesíti s viszont alacsony színvonalú, merőben szórakoztatásra berendezett dolgokat dédelgető kedvezéssel fogad.

Nagyon veszedelmes korába kezdünk érni az irodalomnak és a szinpadi művészetnek. A mai ember annyira el van foglalva az élet gondjaival, idegrendszere annyira fáradt, mire a szórakozáshoz hozzájut, hogy könyvben, szinházban irtózni kezd mindentől, a mi csak valamelyes szellemi erőfeszítést kiván: nem művészi élményeket keres az irodalomban, hanem olyan mulatságot, a mely kellemesen pihenteti napközben folyton túlfeszített idegrendszerét.

Az amerikanizmus, a mely a gazdasági, sőt a társadalmi életben is mind nagyobb tért hódít, behatol a szinpadra is és azzal a veszedelemmel fenyeget, hogy amerikai mintára a bohóczkodás szinvonalára süllyeszti azt az intézményt, a mely arra volna hivatva, hogy az emberiség nagy és mindenek között leghatásosabb iskolája legyen s a tömegeket bevezesse a magasabb rendű kultúrértékek élvezni és érteni tudásába.

A mozgófénykép hatása is ez idő szerint ezt az irányt szolgálja, a mai mozgófénykép, még nem tudva a saját, természetének megfelelő formákat tervszerűen és tudatosan kialakítani, formáit és eszközeit a szinháztól kéri kölcsön és pedig a maga külsőséges természeténél fogva a szinház alantasabb, selejtes minőségű termékeit veszi mintául, vagy egyszerűen átveszi.

Az átlagos mozidráma ma körülbelül azon a szinvonalon áll, mint a legalacsonyabb rendű szinházi termékek s példátlan sikere – sok esetben láttuk már s némely esetekben rá is mutattunk – a szinpadi irodalmat is veszedelmes versenyre csábítja. A szinházak is kénytelenek ennek az általános iránynak meghódolni s olcsó-fajta bazár-árúval kiszolgálni a közönséget, addig, a míg rá nem jönnek, hogy a mozgófénykép ellen az az igazi védekezés, ha mennél jobban különbözni igyekszenek tőle, mennél különbek akarnak lenni.

A nemesebb drámai művészet jóformán teljesen az állami szinházakra marad s ezeknek effajta produkcziói is kezdenek afféle hivatalos jelleget kapni, a közönség tudomásul veszi, hogy a színház kötelességet teljesít velük és nem törődik az egész dologgal.