Dtum
Login with Facebookk
1914 | Február

Betörőknek nézett árverezők

Az még érthető, ha a hitelező tőle telhetően igyekszik behajtani adósán a tartozást, arra azonban még nem volt példa, hogy az adós üldözze a hitelezőt. Balogh Gyula czizmadiamester pedig ezt tette, sőt, hogy idő- és munkavesztesége kárbaveszve ne legyen, hitelezőjének fölhajszolását csendőrök asszisztencziája mellett kezdte meg.

 

A história eleje, mint Tokajból írják az, hogy Balogh Gyula odavaló czizmadiamester tegnap délben bezárta üzletét és azzal hazament ebédelni. Mikor a kolláczióval végzett, annak rendje szerint visszaballagott a boltja elé, kinyitotta az üzletet s a mikor belépett az ajtón, első megfigyelése az a megállapítás volt, hogy valamennyi polcz üresen ásít, a sámfákra húzott czizmáknak és czipőknek ellenben nyoma tünt az utolsó szálig.

 

Balogh mester erre ujból bezárt az ajtót és elindult, de most már nem hazafelé, hanem toronyiránt a csendőrséghez, a hol lopás czímén följelentést tett ismeretlen tettesek ellen. A csendőrség nyomban nagy apparátussal nyomozáshoz fogott, a nyomozást azonban egykettőre abbahagyta mert kitünt, hogy Balogh Gyulának az ismeretlen betörőket illetően iszonyatos a tévedése.

 

A csendőrök kiderítették ugyanis, hogy a déli idő alatt, míg a mester ebédelt, egyik hitelezője végrehajtást foganatosított ellene, illetve a műhelyben talált készáru ellen, mivel pedig az üzlet zárva volt, az ügyvéd lakatost hivatott, az ajtót kinyittatta s azután minden mozgatható dolgot kocsira raktak. Ezekután a csendőrség természetesen azonnal megszüntette a további eljárást.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98