A Nyugat e számával befejezi hetedik évfolyamát s a következővel a nyolcadikba lép. Még ez is: egy szemle élete ilyenkor annyira magánélet, hogy tolakodás volna, ha a történelmi időkből egy pillanatot is maga felé akarna fordítani.

Csak annyit, hogy e földrengéses napok, melyek annyi egzisztenciát  megingattak, a Nyugatét nem rendítették meg, - s ez, közönségének ez a most már tűzőn és vízen kipróbálódó ragaszkodása ez nem frázis, - előfizetőink s számonkint való vásárlóink közt meghatóan számos és új szukreszcenciánk van hadbavonultakból – az hogy ilyenkor egyáltalában olvasnak, a Nyugatra gondolnak és értte áldoznak: bizonyság e hét év mellett, bizonysága a mellett, hogy a javak közt, melyeknek megtartásáért küzdünk és vérzünk, valami kevés olyasmi is lehet, amit a mi munkánk váltott ki ezen a mi darabföldünkön, bizonyság amellett, hogy továbbra is van ebben hivatásunk.

Mind, kik eddig törődtünk a Nyugattal, továbbra is ugyanúgy gondolunk vele, - s ha most a háborús lélek hullámzásait foglalja szóba: a békében megint feltárul a béke munkája számára, művészi alkotásokkal mutatván, hogy az irók, kikben egy  darab nemzet él, mint kaptak új erőbe a nemzet megujhodásában.