Cselédnek lenni nem volt irigylendő dolog a háboru előtt sem, de fokozottan nem az most. E véres förgetegben miben változhatott sorsuk?- kérdenék avatatlanok. Sok mindenben. És hogy csak egyetlen dolgot említsünk : az a hajnaltól a délelőtti órákig való strázsálás a tejcsarnokok előtt. Ki látja Budapest utczáit e reggeli órákban, gyönyörködhetik a díszes látványban, amint szorongnak egymás mellett szabályos libasorban kis cselédleányok, lilára fagyott, kidolgozott kezükben üveget vagy fazekat tartva.

Őnagyságáék pedig ezalatt ágyukban, puha párnák között, gondtalanul merülnek el az álmok csalfa világába. Szegény, kis cselédlányok, mikor megjönnek a fazék tejjel, tűrhetik őnagyságáék szeszélyeit, ami különben szintén érthető, mert a nagyságos asszonyok sorsa is tűrhetetlen már. Szabónőjüktől sehogy sem tudják megkapni legujabb ruhájukat, mert e nők éjjel-nappal dolgozva sem bírják a rengeteg munkát; ugyanez a gond a kalaposnőnél is, tetejébe a másikkal, nincs elég modellja, s így tuczatszámra bocsátja ki a hasonló kalapokat.

Rengeteg bajuk van őnagyságáéknak, kiknek ingerültsége a cselédleányokra vetődik ki, hogy miért nem állt már éjfélkor a tejesbolt ajtaja elé, hogy első lett volna a fehér kincs kiosztásánál.