A szarajevói gyilkosság és a háború kezdete között épp egy hónap telt el. Hogy ennyi és nem kevesebb, az részben Tisza Istvánnak köszönhető. A Monarchia döntéshozói: a császár és király Ferenc József, a közös külügyminiszter és a közös hadügyminiszter, az osztrák miniszterelnök és a vezérkari főnök egyaránt elhatározta magát a háború mellett.

Ellenállást egy ideig Tisza István magyar miniszterelnök tanúsított. Tisza nem volt elvi alapon álló pacifista. A háborút a politika legitim eszközének tartotta. Egyrészt arra gondolt, egy későbbi időpont talán alkalmasabb lehet a Monarchia számára a háborúba lépésre. Most elegendő Szerbiát eltökélt fellépéssel meghátrálásra késztetni. Emellett aggódott azért, nehogy a háborúból kimaradó Románia a Monarchia katonai erőinek lekötöttségét Erdély lerohanására használja fel. Nem helyeselte volna Szerbia bekebelezését sem: nem akarta, hogy a birodalomban tovább nőjön a szláv elem súlya – ez csökkentené a magyar elit befolyását, gyengíthetné a dualizmus rendszerét.

Amikor Tisza fenntartásaira biztosítékokat kapott: Erdélyben egy osztrák-magyar hadtest állomásozik majd, Románia semlegességét – egyelőre? – garantálja a diplomácia. Szerbiát csupán „felelősségre vonni” ill. „megrendszabályozni” fogják, meggyengíteni, de nem a Monarchiába bekebelezni. Július 14-től Tisza feladva különutas politikáját, teljes egységben dolgozott a többi meghatározó politikussal. Az ultimátumnak, és szükség esetén a háborúnak immár nem volt akadálya.