Világra szóló szenzációról adunk hirt e sorokban. Egy olyan zseniális magyar feltalálót ismertetünk meg olvasóinkkal, akinek a nevét hamarosan az egész világon a nagy Edison mellett fogják emlegetni. Találmányai uj korszakot nyitnak az emberi müvelődés történetében.
Évekig titokban folytatta kisérleteit ez a lángeszü ember.

Mikor mi értesültünk róla, hogy problémáit nemrégiben sikerült végleg megoldania, azonnal leküldtük hozzá egyik munkatársunkat. A nagy feltaláló szivélyesen fogadott bennünket, aztán beavatott találmányai rejtélyébe s megengedte, hogy azokról lapunk számára az itt bemutatott felvételeket készithessük. - Erdélyben, egy eldugott kis faluban születtem - kezdte felvilágositásait a nagy feltaláló - szegény szülőktől. Apám Elme Péter fütő volt egy gyárban s engem is erre a mesterségre szánt.

Már kora ifjuságomban nagyon érdekeltek a gépek és ezt a hajlamomat még növelte az, hogy rengeteg Verne regényt olvastam. Iskolába sajnos nem sokáig járhattam, mert szegények voltunk s igy apám beadott a gyárba gépészinasnak. Itt aztán alkalmam volt a gépekkel közelebbről is megismerkedni. Már ebben az időben élt bennem későbbi találmányaimnak eszméje.

Felszabadulásom után elhagytam szülőhazámat s tengerésznek állottam be egy nagy kereskedőhajón. Bejártam sok-sok év alatt az egész világot. Sokat láttam, tapasztaltam s közben teljesen megértek bennem a találmányokra vonatkozó gondolatok. Ujra hazajöttem s kerestem egy olyan gazdag mecénást, aki hozzásegitsen, hogy eszméimet valóra váltsam. De csalódtam, mindenki kinevetett, hogy azok az ideák kivihetetlenek.

Ekkor hosszas töprengés után magához a királyhoz fordultam. - Leirtam neki mindent részletesen és képzelheti örömömet, mikor a kabinetirodától megkaptam azt az értesitést, hogy Őfelsége a szükséges támogatást rendelkezésemre bocsátja. A gödöllői királyi birtokon és a magyar tengerparton csakhamar mühelyeket rendeztek be számomra, ahol találmányaimon csöndesen dolgozhattam. Sok sikertelen kisérletezés után, végre minden problémámat megoldottam s most már nincs okom tovább titkolódzni.

Első találmányom a sziklarobbantás hangokkal. (1., 2. kép.) Erre a gondolatra annak a postakocsisnak az esetéből jöttem, aki dermesztő hidegben fujta-fujta a trombitáját, de az csak nem szólt. Este aztán, mikor a szobájában felakasztotta trombitáját, az egyszerre csak magától elkezdett trombitálni. Ugyanis a beléje fagyott hangok felengedtek a meleg szobában. Igy gondolkoztam: Ha sikerülne hangokat mesterségesen megfagyasztani, könnyü volna azután meleg levegő segélyével ezeket feloldani.

Azt a térfogat kiterjedést, amikor a szilárddá fagyott hang ujra vissza nyeri gáznemü halmaz állapotát, nagyszerü erőkifejtésekre lehet felhasználni. Találmányom kitünően bevált. Szerkesztettem egy kéttrombitás hangmotort (1. kép), a trombitákból kiáradó hangokat egy boltozatos felfogókészülékből hütőkészülékbe vezettem. A hütőkészülék 52 fok Celsius hidege és a vele kapcsolatos 1000 légnyomásu gép a légnemü hangot tényleg jégcsapokká fagyasztja. Már most nem kellett más, mint egy meleg levegőt termelő gép.

Ezt is feltaláltam. (2. kép.) A hangjégcsapot belehelyeztük a sziklába furt lyukba, hosszu gummicsövön a gépből ráeresztettünk meleg levegőt, a hangjégcsap egyszerre gáznemü lett, kiterjedt s az óriási kiterjedés szétrobbantja a legerősebb sziklát is. Természetesen a hanggal való sziklarobbantásnál semmi füst sem képződik. Gondolni lehet, hogy ez sokkal olcsóbb, mint a dinamit-robbantás. Mibe kerül a hozzá való anyag, a hang? Ugye semmibe? Azonkivül ugyszólván csak egyetlen egyszer van szükség a hangra, mert ugyanezt a hangot az én találmányommal a végtelenségig ujra meg ujra fel lehet használni.

Nagyon egyszerü a dolog. A robbantásnál, mint tudjuk, felszabadulnak a megfagyasztott hangok. Nos, odaállitom a trombitás hangmotoromat s a felszabadult hangokat ujra felfogom, ujra megfagyasztom jégcsapokká és igy tovább. Akárhányszor használjuk ugyanazt a hangot, semmit sem veszit erejéből. Bámulatomat fejeztem ki a csodás találmány fölött, de a nagy feltaláló mosolyogva háritotta el a dicséreteket és áttért a másik találmányára, melyet 3. képünkön mutatunk be. - Tudjuk, - folytatta - hogy a haltenyésztők csengetyüszóval hivják a halastó lakóit, mikor etetni akarják őket? Mit bizonyit ez? Azt, hogy a halak a vizben kitünően hallják a hangokat. Ezen alapszik második találmányom; a vizalatti gramofon.

Ez egy kéttölcséres, egyébként teljesen normális gramofon, amelyik olyan anyagból készült, hogy a szerkezetéhez nem juthat víz. A tölcsérek száját vékony zsellatin, vagy gummilemez védi a víz befolyásától, de ezek a lemezek akadálytalanul átbocsátják magukon a hangot. A gramofont elhelyezem a víz fenekén s magam buvárfelszerelésben - melléje ereszkedem.

Fennt a víz szinén vannak társaim, akik egy hydroplánhoz hasonló ugynevezett taposó motorral hozzák müködésbe a gramofont. A motor mindig egy helyben marad, a rajta ülők lábmozgása csak a gramofont inditja meg, azonkivül egy csövön keresztül a fenéken lévő halásznak friss levegőt juttat. Biztonság okáért még telefon összeköttetésben is vagyok a felettem levőkkel.

Tehát a gramofon egyre szól a víz alatt, egyre játssza a szebbnél-szebb darabokat. A halak nagy távolságban is hallják ezt s rajokban sietnek a zene irányába, ugy hogy néhány pillanat mulva tömérdek hal gyül a gramofon köré. Én ott állok táskához hasonló hálómmal, egy rud forditásával nyitom és zárom a hálót s egy pillanat alatt annyi halat fogtam, hogy az eddigi módszerrel egy hónap alatt sem fog annyit egy halász. Amint látja ez az egyszerü találmány nemcsak a halászatot emeli tökélyre, hanem egy érdekes tudományos tételt is felfedezett.

Nevezetesen azt, hogy a halak zenei intelligenciája sokkal nagyobb, mint ahogy eddig hittük. Most hogy áttérek másik találmányomra, bevallom, magam is elfogódott vagyok. Azt hiszem ez az a találmány, amelyik a nagy feltaláló nevét örökre beirja a népek emlékezetébe. És valóban a boldogság meghatott kifejezése ült most a nagy tudós arcán s szemében örömkönnyeket vettem észre.

Mikor felvezetett a tengerparton álló telepére (4. kép), igy szólt: - Uram, ön most olyan területre lépett, ahol a legnagyobb csoda nyilik meg ön előtt. Innen fog kiindulni egy uj emberiség, uj történet, teljesen uj viszonyok. Engem is szédület fog el, ha arra gondolok, hogy milyen változásokat fog létrehozni ez a találmányom az egész világon. Miről van szó? Ugyebár ma az esős, rossz időjárás tönkre teheti vetéseinket? Ha nincs elegendő napfény, nem lesz jó szőlőnk, jó borunk.

A természetben van ősz és van tél, amikor az emberek fáznak, a szegények nem birják füteni lakásaikat, szóval ki vagyunk téve az időjárás szeszélyeinek. Ezenkivül minden nappalra éjszaka következik. Az én találmányom népszerüsitése után mindezek nem fognak létezni, mindezek tulhaladott álláspontokká válnak. Akkor lesz jó idő, amikor én akarom és nem lesz szükség gáz- és villanyvilágitásra, hogy az éjjel sötétségét eloszlassuk.

Nézzen ide. Ebben a gépezetben van az általam feltalált Apollonium nevü anyag, amelynek az a tulajdonsága, hogy a napsugarakat magába szivja és akár örök időkig is megtartja. Én az Apollonium segitségével összegyüjtöm a napsugarakat, egy tartályban elraktározom és amikor akarom, kinyitom a napszóró kürtő fedelét s az elraktározott napsugarakat szabadjára bocsátom.

Esteledett, amikor a lángelméjü feltaláló ezeket magyarázta. Kinyitotta a kürtőt és csodák csodája, a napsugarak csakugy özönlöttek kifelé és verőfényes nappali időt varázsoltak a sötétedő vidékre. (4. kép.) A meghatottságtól könnyezve borultan a tudós keblére. - Uram - mondottam - önhöz hasonló embert nem szült még e föld. - No de menjünk tovább, - szakitotta félbe áradozásomat a szerény férfiu, - még egy találmányt kell önnek bemutatnom. Ez a találmányom azonban a gödöllői laboratóriumon van. Ha tetszik, azonnal vonatra ülhetünk s még hajnal előtt a szinhelyen vagyunk. Égtem ám a vágytól, hogy minél előbb lássam azt az uj csodát is.

Hamarosan vonatra ültünk tehát s izgatott utazás után megérkeztünk Gödöllőre. Egy teljesen különálló szép házban volt a nagy tudós laboratóriuma. Hatalmas, misztikus gépek, soha nem látott, különös szerkezetekkel volt tele az egész épület. Rövid szemle után a tudós bevezetett egy terembe, ahol egy különálló toronyszerü épitmény volt. - Mi ez? - kérdeztem. - Ez a villámgyüjtő torony. (5. kép.) nem kellenek ezután drága és komplikált gépek, hogy villamosságot fejlesszünk.

Én ebben felfogom a villámlásokat és bármikor felhasználhatom azok erejét. Erre odament a toronyhoz, megnyomott egy gombot s olyan hatalmas villámlások törtek elő a szobában, hogy borzalom fogott el. Ő nevetve megnyomott egy másik gombot és ujra csendes lett minden.

Most pedig tisztelettel kérjük az olvasót, hogy ne adjon hitelt az itt elmondottaknak, mert a nagy feltalálót, csak a mi elménk találta fel. Tetszik tudni, április elseje van . . .