A Nagyalföld délibábos rónáján, a hajdani kun székvárosnak, Karczagnak bennszülöttei, ma is büszkén hivatkoznak ősi nemzetségükre, - s a dicső nagykunok leszármazottainak vallják magukat. Hagyomány van róla, hogy az utolsó ember, a ki a kun nyelvet beszélte, Vavró István karczagi ember volt s 1720 körül halt meg.

De a letűnt nemzedék a feledés homályába borúlt s az újabb generáczió nap barnította fiai nem sokat tudnak már mesélni régi őseikről s dicső eleiknek emlékét eddig legfeljebb szívük mélyén őrizték, látható jelei és emlékei nem igen voltak. Apáikról rájuk maradt emlékeiket féltve őrizték a házuk rejtett helyein s profán kíváncsi szem azokhoz nem igen férkőzhetett.

De most már büszkén mutogatják múzeumba összegyűjtött régiségeiket. A jellegzetes néprajzi emlékeiket, a melyeket tradiczionális szeretettel ápol, gondoz és gyarapít még most is Veres Rébék asszony, a nép egyszerű fiai közül való kun-asszony, a ki Joó András lelkész mellett a legambicziózusabb és legnemesebb tevékenységet fejtette ki a múzeum létesítése körül, s a kinek egyszerű lelkében a múzeumi-kultusz termékeny talajra talált.

A múzeum a váron székházában van elhelyezve s értékes, de egyben új komplexumát is adja a muzeális tárgyaknak, mert a kun néprajzi tárgyak illetékes helyükön kerültek a vidéki kultúra emelésének szolgálatába.

Ifj. Bujk Béla