Szomorú deputáczió járt a minapában a kormánynál is, a budapesti városházán is: a munkanélkülieknek küldöttsége. A küldöttség memorandumot nyujtott át a kereskedelmi miniszternek, a melyben elsősorban a közmunkák nagyarányú teljesítését kivánja.

Körülbelül százezer ember áll munka nélkül most, ősszel, a mikor küszöbön van a tél minden nyomorúsága, a mikor a szükségletek megszaporodnak, mert tüzelő is kell, valami melegebb gunya is kell, a drágaság pedig most is rettenetes és a silány termés folytán előreláthatóan még növekedni is fog.

Az utolsó két esztendő rettenetes pusztítást művelt főként ipari életünkben és egész tömegét tömte el vagy szárította ki a keresetforrásoknak. Gyárak, telepek, vállalatok sorra buktak és mindenik egy csomó alkalmazott ember megélhetését temette a romjai alá. Ennek a roppant arányu összeomlásnak legelső oka tagadhatatlanul a tőkének a vállalkozástól és a kereskedelemtől való visszahuzódása volt. De ilyesmi megtörtént más országokban is anélkül, hogy ekkora pusztítás járt volna a nyomába.

A magyarázat nagyon egyszerű. Minálunk a munkaadó elem anyagilag megerősödni nem tudott. Az üzemek, gyárak, vállalatok túlnyomó nagy része a hitel alapján áll, saját tőkéje elenyészően csekély ahhoz, hogy ennek a forgatása a szükségleteket födözhesse: ha tehát a hitel megszünik, nem tud tovább lélekzeni és összeroskad. Ennek, fájdalom, százszámra láttuk példáját a mostani gazdasági válság napjaiban.
Magyarországon munkaadó és tőke egyáltalában egyet jelent és az a jelszó, a mely a tőke ellen való küzdelem hangoztatásával vetette egy szinte állandó harcz tűzvonalába a munkásokat a munkaadók ellen: ez a jelszó meglehetősen téves volt.

Nem a tőkét ostromolta tehát a jóléti harcz, hanem ostromolt olyan pénzt, a melyért a kétfelől is szorongatott munkaadók súlyos kamatot fizettek.

Százával a munkaadókat és – ezrével azokat, a kik általuk jutottak kenyérhez: a munkásokat. Most aztán itt van a tagadhatatlan és véres bizonysága annak, a miről a folytonos harczok tüzében oly sürün megfeledkeztek: hogy a munkaadó és munkás érdeke egy és a közöttük folyó küzdelem soha se élesedhetik odáig, hogy az exisztencziák alapját megrendítse. Mert ha nincs munkaadó, nincs munka és ha nincs munka, nincs kenyere a munkásnak. Tehát a munkásnak is érdeke, hogy a munkaadó meg tudjon állni, sőt érdeke az is, hogy valamelyes anyagi erőtartalékhoz jusson, a melynek a segítségével esetleges nehezebb időket is kiálljon: ne legyen kénytelen mindjárt a boltját bezárni és alkalmazottjait, munkásait szélnek ereszteni.

A munka és kenyér nélkül maradt, dolgozni kivánó szegény emberek ezrein mindenesetre segíteni kell. Kormány és közhatóságok nem engedhetik, hogy százezer emberre és családjaikra rászakadjon a tél minden kínja és nyomorúsága. Alkalmat kell nekik adni munkára és keresetre: hiszen elvégezni való van bőségesen. De jó lesz megjegyezni e válságos helyzet tanulságait, egyaránt hasznára munkaadóknak és munkásoknak.