Ez a szegény koldusország eljutott odáig, hogy mindent lehetségesnek kell tartani, ami a törvény, szokás és logika szerint lehetetlen.

Lehetetlen állapotban vagyunk s ez a helyzet azóta vált türhetetlenné, amióta Lukács és Tisza vette kezébe az ország gyeplőjét. Hiába hivatkoznak arra, hogy az egész világon depresszió uralkodik és mindenütt nyomoruság és viszály került a békés rend helyébe: sehol a világon nincs párja Magyarországnak a gazdasági és erkölcsi züllés mértéke szerint. Sehol a világon nem lehet annyi törvénytelenséget és erőszakot olyan rövid idő alatt egymásra halmozni, mint amennyire és amilyenre nálunk példa volt. Lukács és Tisza két év óta csendőruralom alatt tartották az országot, elkobozták alkotmányos jogait, közszabadságait, gazdasági erőit és erkölcsi tisztességeit, a sótól a pinkáig mindenből kimarkolászták a maguk Judáspénzét – a nemzet lelkiismeretének elkobozására.

Erkölcsi züllésnek és gazdasági leromlásunk: e két veszedelem sulya alatt nyögünk. S e kettős veszedelem árja onnan indul meg és terjed tovább, ahonnan a mentés munkáját várjuk. A kormány, a miniszterelnök, a hatóságok, akik a melyik a közerkölcs és közjó védelmére esküdtek, lelkiismeret és hozzáértés nélkül a maguk hatalmi tobzódásuk céljaira sajátítják ki az országot. A kormányok – Lukács épp ugy, mint Tisza – nem építettek semmit, nem javitottak semmin, nem erősítették és nem fejlesztették az ország és a nép gazdasági és erkölcsi pilléreit, hanem örökös földrengést provokáltak, hogy a zavarosban vigan üzhessék a maguk kis játékait. Kifosztva és megtörve állunk Európa szégyenpadán és még csak azt sem hozhatjuk föl védelmünkre, hogy a véletlen vagy saját hibánk tett tönkre bennünket.

Vezéreink öltek meg, első államférfiaink kergettek a mocsárba, ők ingatták meg a közrend és közbiztonság hitét és tudatát. A lejtő legalján vagyunk és mialatt nagyuraink pinkapénzen keritenek maguknak lelkeket, az ország dolgozó többsége a haldoklók jajkiáltását küldi a magáról megfeledkezett geszti Cézárnak...