Tömegesen munka nélkül

1913 | Október

Szomorú deputáczió járt a minapában a kormánynál is, a budapesti városházán is: a munkanélkülieknek küldöttsége, a mely sürgős intézkedést kért az államtól és a fővárostól egy fenyegető, rettenetes inség megelőzésére. A küldöttség memorandumot nyujtott át a kereskedelmi miniszternek, a melyben elsősorban a közmunkák nagyarányú teljesítését kivánja, hogy a tétlenül álló munkás-seregek munkához és kenyérhez jussanak.

A baj valóban égető és az orvoslás a legnagyobb mértékben kivánatos.
Körülbelül százezer ember áll munka nélkül most, ősszel, a mikor küszöbön van a tél minden nyomorúsága, a mikor a szükségletek megszaporodnak, mert tüzelő is kell, valami melegebb gunya is kell, a drágaság pedig most is rettenetes és a silány termés folytán előreláthatóan még növekedni is fog.

A baj tehát megvan és vele a szomorú alkalom, hogy okait megvizsgáljuk és tanulságait jól megjegyezzük. Az utolsó két esztendő rettenetes pusztitást müvelt főként ipari életünkben és egész tömegét tömte el vagy szárította ki a keresetforrásoknak. Gyárak, telepek, vállalatok sorra buktak és mindenik egy csomó alkalmazott ember megélhetését temette a romjai alá. Ennek a roppant arányu összeomlásnak legelső oka tagadhatatlanul a tőkének a vállalkozástól és a kereskedelemtől való visszahuzódása volt. De ilyesmi megtörtént más országokban is anélkül, hogy ekkora pusztítás járt volna a nyomába.

A magyarázat nagyon egyszerű.
Azokban az országokban a munkaadó elem, az ipar és a vállalkozás gazdaságilag erős. A munkaadók: gyárosok és vállalkozók hitelt is igénybe vesznek ugyan, de maguk is elég gazdagok ahhoz, hogy a saját tőkéjük alapján is meg tudjanak állani. Ha a hitel szünetel, a kölcsönkapott pénz elvonul, akkor se roskadnak mindjárt össze, legfőlebb kisebbítik üzemük méreteit.

Minálunk azonban a munkaadó elem így anyagilag megerősödni nem tudott. Az üzemek, gyárak, vállalatok túlnyomó nagy része a hitel alapján áll, saját tőkéje elenyészően csekély ahhoz, hogy ennek a forgatása a szükségleteket födözhesse: ha tehát a hitel megszünik, nem tud tovább lélekzeni és összeroskad. Ennek, fájdalom, százszámra láttuk példáját a mostani gazdasági válság napjaiban.

Mi ebből a tanulság?
Az, hogy Magyarországon munkaadó és tőke egyáltalában nem egyet jelent és az a jelszó, a mely a tőke ellen való küzdelem hangoztatásával vetette egy szinte állandó harcz tüzvonalába a munkásokat a munkaadók ellen: ez a jelszó meglehetősen téves volt. Mert ime kiderült, hogy a kik ellen ez a háború csaknem pihenetlenül folyt és szakadatlanul újabb áldozatokra kényszerített, maguk is keserves harczot voltak kénytelenek vivni a megmaradásukért. Nem a tőkét ostromolta tehát a jóléti harcz, hanem ostromolt olyan pénzt, a melyért a kétfelől is szorongatott munkaadók súlyos kamatot fizettek. A kamat is folyton nőtt, a munkabér is folyton nőtt, ez a magyarázata annak, hogy az első vihar százával teritette le a munkaadókat.

Százával a munkaadókat és – ezrével azokat, a kik általuk jutottak kenyérhez: a munkásokat. Most aztán itt van a tagadhatatlan és véres bizonysága annak, a miről a folytonos harczok tüzében oly sürün megfeledkeztek: hogy a munkaadó és munkás érdeke egy és a közöttük folyó küzdelem soha se élesedhetik odáig, hogy az exisztencziák alapját megrendítse.

Mert ha nincs munkaadó, nincs munka és ha nincs munka, nincs kenyere a munkásnak. Tehát a munkásnak is érdeke, hogy a munkaadó meg tudjon állni, sőt érdeke az is, hogy valamelyes anyagi erőtartalékhoz jusson, a melynek a segítségével esetleges nehezebb időket is kiálljon: ne legyen kénytelen mindjárt a boltját bezárni és alkalmazottjait, munkásait szélnek ereszteni.

A munka és kenyér nélkül maradt, dolgozni kivánó szegény emberek ezrein mindenesetre segíteni kell. Kormány és közhatóságok nem engedhetik, hogy százezer emberre és családjaikra rászakadjon a tél minden kínja és nyomorúsága. Alkalmat kell nekik adni munkára és keresetre: hiszen elvégezni való van bőségesen. De jó lesz megjegyezni a válságos helyzet tanulságait, egyaránt hasznára munkaadóknak és munkásoknak.