A katonai léghajózás története majdnem oly régi, mint maga a léghajó. A franciák a körülzárt Condé várából már 1793-ban bocsátottak fel léggömböket, melyeknek a francia hadsereghez kellett volna eljutniok, ami azonban nem sikerült. Már a következő évben tisztán a katonai léghajózás céljaira egész léghajós századot állítottak fel, melyet nemsokára a második követett. Az ellenséges állás kikémlelésére szolgáló léggömböt először a Fleurus melletti csatában használták. Ennek köteleit katonák tartották, kosarában pedig tisztek ültek, a kik jelentéseket dobtak le, melyeket azután igen jól felhasználtak.

Napoleonnak egyiptomi hadjáratában egy léghajószázad is részt vett. Ám az angolok a charliére-gömböket az Abukir melletti csatában tönkre tették, úgy hogy a franiák ezentúl csak a mongolfiéreket használhatták. Később a léggömbök nehézkessége miatt Napoleon a századot fel is oszlatta. A léghajó katonai alkalmazása ezután sokáig szünetelt.

1848-ban a milánóiak használták fel újra a léghajót, amennyiben kis léggömbök segélyével lázító iratokat terjesztettek. Szerepe jutott a magyar szabadságharcban is. Komárom előtt ugyanis az ostromló osztrákok olyan léggömböket bocsátottak fel, melyek a vár feladására szólító kiáltványokat vittek magukal. Az osztrákok különben Velence ostrománál is felhasználták a léghajót, amennyiben bombákkal felszerelt göböket ersztettek föl,hogy velük a várost veszélyeztessék, azonban a szél szeszélye folytán ennek a kisérletnek vajmi csekély eredménye volt.

1859-ben Desenzano mellett, a solferinoi csata előtt, álló léggömbről tartottak a franciák kémszemlét. A paraguayi, deméginkább a német-francia háborúban az álló és szabadon lebegő léggömböt egyaránt gyakran használták katonai célokra.

Igy magából Párisból 66 szabad léggömböt bocsátottak fel, amelyek közül Franciaországban leszállt 51, Belgiumban 5, Hollandiában 4, Poroszországban 6. A 66 léggömb 161 személyt (köztük Gambettát), 3 millió levelet és 364 postagalambot szállított. Az első katonai léghajós-telepet Franciaország 1877-ben Chalais-Meudonban szervezte. Álló léggömböt használtak fel még Tonkingban, az angolok szudáni harcaiban, valamint a délafrikai és orosz-japán háborúban is.

A hadi tengerészetnél a franciák használták fel először a léggömböt, mégpedig 1893-ban,mikor két gyakorló hajóhad operált egymás ellen. Ezen alkalommal az álló léggömböt 300-400 méternyire bocsátották föl a tenger színe fölé és az ellenségtől 4 -5 kilométernyi távolságban tartották. Hogy a kisérlet mennyire sikerült, már abból is kitünik, hogy a kosrban ülők úgy a touloni kikötőt, mint az ellenséges hajóhadat nagyon jól lefényképezték.

Hogy a léggömbről érkező jelentés mennyivel megbizhatóbb pl. a lovas járőrénél, már abból is kitünik, hogy míg az előbbi mindig az illető pillanatnak megfelelő helyzetről ad felvilágosítást, addig a járőr értesítése a szerint, hogy kisebb vagy nagyobb távolságból érkezik, esetleg olyan állapotról számol be, mely már lényegesen megváltozott.

A kikémlelendő ellenség léggömbünkre, amennyire lehet, természetesen tüzelni fog, nagyobb távolságból gránáttal és shrapnellel, közelebbről puskával. Legveszélyesebb, ha a gránát a léggömb belsejében robban szét, mert ekkor a burok szétreped és a kosár lezuhan; majdnem ilyen veszélyes a léggömb felső részét érő lövés is, mert a felfelé törekvő gáz a lövés szakította lyukon gyorsan elillnaván, a léggömb fokozódó gyorsasággal esik le; legkevésbé veszélyesa gömb alsó felét érő lövés, mert a felfelé törekvő gáz a lövés nyílásain lefelé csak lassan fog kiömleni.

Kisérletezésre felhasznált és alsó részükön össze-vissza tépett léggömbök olyan lassan szálltak le, hogy az esés nem veszélyeztette volna a kasárban ülők életét.

Most már külön léggömb-ágyukat is szerkesztenek, melyekből tetszésünk szerinti emelkedéssel olyan érzékeny gránátot lőhetünk ki, mely mindjárt a burok áttörése után, tehát okvetlen a léggömb belsejében reped szét.

A háboru céljainak természetesen a kormányozható léghajó felel meg a legjobban; a közönséges szabad léggömb alkalmazása a szél szeszélyeitől függvén, az a hadvezér terveibe felvehető ugyan, de megbizható hadi tényező nem lehet.

Lövőfegyverekkel felszerelt kormányozható léghajó (mely esetleg a mai páncélos hadihajó mintájára alakulna át) valóságos légi harc vivását tenné lehetővé, mely a szárazföldi és tengeri harcnál természetesen veszélyesebb volna. De ki tudja, mit hoz a holnap? Vajjon nem lehetséges-e, hogy ami ma még csak álom és a felhevült képzeletnek játéka, azt a bámulatosan fejlődő technika hirtelen valóra változtatja és vajjon nincs-e közel az idő, midőn a katona nem szárazon és vizen, hanem a levegőben való hűségre is kötelezi magát esküjében?

Megjegyzendő, hogy békében bármi okból más állam területén lévő várak, katonai telepek, hadi kikötők közelében leszálló léggömb utasaival, ha minden kétséget kizáró módon nem tudják magukat igazolni, úgy bánnal el mint kémekkel.