Ezt a sorsot nem kerülhette el sem Sophokles, sem Shakespeare, sem Ibsen, som Shaw, térjünk tehát napirendre a fölött, hogy a franczia színpad kérlelhetetlen szigorúsággal megköveteli az idegen művek átgyúrását a maga szempontjai szerint.

Bizonyára sokan lesznek, a kik emlékeznek a Testőr meséjére, melyről a Vasárnapi Újság is beszámolt a budapesti bemutató idején. Tudni fogják, hogy Budapesten játszik s eseményei egy féltékeny színészférj cselvetése körül épülnek fel.

A színész testőrkapitánynak öltözik fel, mialatt felesége azt hiszi róla, hogy vidéken játszik, és meghódítja feleségét a kapitány maszkjában. Az asszony másnapra magához hívja, de mikor várja, nem a kapitány, hanem a férje érkezik meg.

Az asszony kétségbeesik és mindenáron el akarja távolítani hazulról. A férj ezalatt míg felesége háttal ül neki, felöltözik ismét testőrkapitányi ruhájába. Az aszszony egy illúzió szétfoszlása okozta első kétségbeesése után feltalálja magát és úgy tesz, mintha ő is csak színészkedett volna. A férj hisz is neki, nem is és kénytelen megnyugodni abban, hogy bizonyosságot soha sem fog megtudni.

Az adaptálok áthelyezték a pesti milieut Szent-Pétervárra, a mi teljesen helytelen és ízléstelen. Ha nem akarták Budapestet meghagyni, a mit értünk, csak Párisba kellett volna áttenni a színteret, a mivel elkerülhették volna azt a kellemetlen néprajzi szagot, mely így az egész darabból kiáradt a nélkül, hogy magával a cselekménnyel a legkisebb kapcsolatot mutatta volna.

A színészt Mirskynek hívják, újságíró barátját Kremoffnak, a szobaleány orosz népviseletben jelenik meg s a szalont a párisi orosz boltok kirakataiból ismert orosz babák és nippek borítják. Magában a szövegben, hol a magyar eredeti több apró és talán lefordíthatatlan szellemessége eltűnt a nélkül, hogy mással pótoltatott volna (a mi talán még szerencse! ) a legmerészebb változtatást a színre alkalmazók az első felvonásban követték el és alaposan belekontárkodtak.

Molnár darabjában nincs igazi testőrkapitány, ez a személyiség pusztán a férj találmánya, a párisi előadáson azonban nagy csodálkozásunkra az első felvonásban Mirskyékhez egy valóságos testőrkapitány állit be.

Az asszonyt kereste, de a férjjel találkozik szembe. Mirsky hajlandó a kapitány szerelmi ajánlatát feleségénél közvetíteni, de előbb megkérdi: mennyit hajlandó fizetni ? A kapitánynak sem kell több, sarkon fordul s bizonyára soha sem néz többé Mirskyék háza tája felé. Mirsky ezt előre sejtette s a maga terve végrehajthatása érdekében távolította el ilyen módon a kapitányt.

Ez az ötlet teljesen az adaptálok találmánya, s a testőrkapitány groteszk, inkább operettszerű alakja, valamint Mirsky, bár tettetett de kellemetlen czinizmusa bántón rí ki a darab finom tónusából, melyben több a ki nem mondott csak sejtetett gondolat mint az őszinte szó.

Ily bántó momentum az adaptálásban csak ez az egy volt, egyébként leginkább a rendezés ellen lehet az embernek kifogása. Különösen szegényesen hatott a második felvonásban a páholyjelenet díszlete, már csak azért is, mert minduntalan a Vígszínház pompás díszletei lebegtek szemünk előtt. Az egész probléma egy a színpad közepére állított puszta falból volt megoldva.

Igaz, hogy a színpad kicsinysége alig nyújtott lehetőséget más megoldásra. De mit szóljunk ahhoz, hogy a háttérben folyó Puccini operához grammofon szolgáltatta a zenét?

A darabnak nagy sikere volt olyan, a milyet idegen darabok nem igen szoktak aratni Párisban. A kommünikék, elég ügyetlenül, úgy ismertetik a Testőrt, mint Ausztria és Németország egyik legnagyobb sikerét az utóbbi években, a szerző magyar volta csaknem teljesen háttérbe szorult.

Van-e ennél rosszabb ajánló levél a párisi közönség előtt? A kritikák csaknem kivétel nélkül nagy vagy igen nagy elismeréssel írtak, de mint kuriózumot fel kell említenünk egy kritikusnak azt a szellemes megjegyzését, hogy csak a zene hiányzott és bécsi operettnek lehetett volna kiadni az egészet.

Mai magyar színműíróink , kik annyi megérdemelt sikert arattak immár külföldön, sokáig lesznek még kénytelenek várni, míg Páris sikereiket nemcsak regisztrálja, hanem meg is becsüli.
k. gy.