Szegény gyermekek
A mikor a budapesti perifériákon fényképezünk, nagy szocziális problémákra is villant sokszor a gépünk lencséje. Megoldatlan és fájdalmas problémákra, a melyek gyakran hasztalanul foglalkoztatnak jóindulatú, kiváló hozzáértőket is. Gyönyörű elvet iktattak például törvénybe azzal, hogy az állam köteles eltartani minden gyermeket, a kinek nincs hozzátartozója, vagy a kit hozzátartozói nem képesek eltartani. De az állam nem válthatta be a kodexes ígéretét, nincs elég pénze rá, hogy igazán és kellő mértékben tehesse.

Kevesen is érdeklődnek alapos közvetlenséggel a szegények élete iránt, ma is tömérdek még az elhagyott gyermek, a ki minden felügyelet híján serdül föl a nagyváros utczáin. Az otthona sivár, szomorú, még tenyérnyi napsugárért is el kell hagynia. Pontos statisztikai adatok bizonyítják, hogy a budapesti nyolczszobás lakások lakóira ép ötször annyi levegő jut, mint az egyszobáséra, a milyen ember itt négyszázezer tengődik.

A nyolczszobás lakásokban ezer ember közül átlag kettő hal meg évenkint tüdővészben, az egy-szobás lakásokban pedig negyvenkettő, vagyis huszonnégyszer annyi. Megállapították, hogy zsúfoltan él kétszázkilenczvenezer ember - jórészt gyermek - és csak az olyan lakást számították zsúfoltnak, a melyikben több mint négy személy húzódik meg kis, udvari szobában.

Döbbenetes jelzőkkel is szolgál a statisztika: „tűrhetetlen zsúfoltságban” él hatvanötezer ember és „botrányos zsúfoltságban” (tíznél több egyetlen szobában) tizenhatezer személy. De rendkívül sok olyan „lakást” is találtak, a hol husz-harmincz-ötven felnőtt és gyermek volt együtt. Végül tudni kell, hogy a legborzasztóbb helyeken letagadnak a lakók számából és hogy az idei gazdasági válság husz-harmincz százaléknyival rosszabbá tette a helyzetet.

Ilyen viszonyok közt nem csuda, hogy a gyermek roppantul vágyik a szabadba s nappalának jó részét odakint csatangolva tölti. De viszont néha csudálkozhatik az ember, hogy megmarad az ínség tanyáinak kis népe is gyereknek, hogy még van kedve a játékra, a szórakozásra. Egy kis vidámság: az egyetlen, a mit nem rabolt el tőle a szörnyű milieu.