Az ilyen finom, költői, a fantázia és a reflexió világában kalandozó darabok előadása nem könnyű feladat színháznak és színésznek egyaránt. A közönséget a mesehangulatba beleringatni, a darab finomságai iránt fogékonynyá tenni, szimbolikáját elfogadtatni nem kicsi dolog, fantáziát, ötletességet, művészi érzést kíván a rendezőtől és színésztől, szeretetet és áldozatkészséget a színháztól.

 

A kék madár, a hol színpadra került és sikert aratott, mindenütt legelőször kiállításának művészi pompájával fogta meg a közönséget A Magyar Színház előadásáról ezt a legjobb akarattal sem lehet elmondani. Kiállítása meglehetősen fantázia-nélküli, sőt kezdetleges és olcsó díszű. Egyáltalán nem ragadja meg azokat a lehetőségeket, melyeket a darab nyújt, Különösen a jövendő országában lefolyó képben érezzük ezt, mert ennek kellene a legszebbnek és legötletesebbnek lenni, de az Éj asszony jeleneteiben sincs különben.

A ki a darabot ismeri, az tudja, hogy van a színpaddal szemben egy nagy nehézsége: nagyon sok gyermeket kell benne szerepeltetni; és pedig nemcsak néma szereplőkül, hanem valóságos színészek módjára. A két főszereplő, a kis Tyltyl és Mytyl is gyermekek. Ezekre elég jó személyesítőket talált a színház két kis lányban: Taksonyi Piroska és Lakos Edith kedvesen mozognak és ügyesen beszélnek.

 

Persze az ilyen gyermekek színjátszásának mindig van egy kis leczke-mondás íze s ez náluk is megvolt, de nem annyira, hogy megrontotta volna a hangulatot. Ezenkívül azonban a jövendő országában egész csapat gyermek van a színpadon - a még meg nem született gyermekek megszemélyesítői - s ezek nagy részének is van legalább néhány szavú szerepe. Meg kell adni, hogy a rendező, Vajda László nagy munkát végzett ennek a sok gyermeknek a betanításával és együttartásával.

 

Mind tudja a maga dolgát és kedvesen mondja el a mondókáját. Már máskor is láttuk, hogy a fővárosi gyerekben van sok színészi ügyesség: bátrak, zavarba nem jövők, öntudatosak és nyilván kedvvel csinálják a komédiázást. Művészi, jellemző beszédet nem várunk, nem is várhatunk tőlük, de talán mégis enyhíteni lehetett volna beszédjük iskolás izét.

A fölnőtt színészek közül feltétlen, teljes elismerés csak Z. Molnár Lászlót illeti. Ö az állatok és holmik szimbolikus megszemélyesítései közül a kutyát játszotta, - néha szinte megdöbbentő kutya-szerűségével a mozdulatoknak és a hangnak. Furcsa maszkjában, furcsa, ugatás-forma beszédével, rajongó hízelkedésével, ugrándozásával, mérges vakkantásaival igazán kutyát mutatott be, nem pedig kutyát játszó embert.

 

Hogy Molnár jó színész, azt eddig is tudtuk, de ennyi és ily biztos jellemző-készséget nem hittünk róla. Nyilván itt megint összetalálkozott egy szerep egy színészszel, egymásnak valók voltak és nagyszabású alakítás lett belőle. A többiekre - fölösleges volna felsorolni őket - úgy látszik, nem ragadt át a darab különleges hangulata s ezért nem tudták beleélni magukat.

A kik Maeterlinck mesejátékát, mint olvasmányt szerettük, most el kell olvasnunk újra, hogy elfeledhessük a színházi előadást a mely néha szinte megrendítette hitünket a darab szépségeiben. Majd inkább képzeletben kísérjük el a kis Tyltylt és Mytylt, a szegény szénégető kedves gyermekeit, hosszú útjukra, a melyen a tündér Berylune meghagyásából, egy karácsonyi éjszakán, álmukban elindulva keresik a kék madarat az elérhetetlent soha meg nem találtat, a vágyva vágyottat, - a boldogságot.

 

Elmegyünk velük az emlékezés országába, rég meghalt nagyszüleikhez és kis testvéreikhez, hogy megtanuljuk velük, hogy csak az halt meg, a kit elfeledtek, az örök alvók mindig fölélednek, valahányszor gondolunk rájuk, - elmegyünk velük a jövendő országába s látjuk, hogy törekszik az életre minden, a mi életre, eleve megszabott sorsra rendeltetett, - borzadunk velük együtt az isszonyatosságokon, a melyeket Éj asszony mutogat mielőtt kinyittatná azt az ajtót, a mely mögött a kék madár röpköd ezer más társával - és visszatérünk velük a valóságba, az ébredésbe, a mely megmutatja, hogy a boldogság kék madara ott van a reális valóság kalitkájában, csak utána kell nyúlni és meg kell ragadni nem kell ahhoz, hogy elérjük, semmi más, csak jóság és szeretet.

 

Ha így újra elolvastuk, megint hinni tudunk a darabban, áterezzük gyöngéd és költői filozófiáját s örülni tudunk a költő fantáziája kedves játékának. Bizonyos, hogy A kék madár azok közül a darabok közül való, a melyek szépségét semmiféle előadás nem tudja teljesen visszaadni, a színpad eszközei túl-reálisak, túl-élesen körvonalazók hozzá. Az irodalom mégis csak korlátlanabb lehetőségeket nyújt, a színpad némely esetekben nem tud odáig fölemelkedni.

Schöpflin Aladár.