Dtum
Login with Facebookk
1913 | Május

Bőrfeldolgozók országos gyülése Budapesten

Az osztrák-magyar talpbőr-kartell következtében támadt árfelemelés nagyon érzékenyen sujtotta az amugy is nehéz viszonyok közt élő iparosok százezreit. Ez a helyzet immár türhetetlenné vált.

A bőrfeldolgozó iparosok, akiknek csoportképét itt mutatjuk be, kongresszust tartottak a régi képviselőházban, hogy tiltakozzanak a kartell ellen és az állam segitségét kérjék helyzetük javitására. A többi közt azt kérik a kormánytól, hogy állitson föl kartellen kivül álló talpbőrgyárat.

Az ország minden részéből összegyült bőrfeldolgozó iparosok előtt kifejtették szónokaik azokat az okokat, amelyek az osztrák-magyar talpbőr-kartell ellen való küzdelmet szükségessé tették.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Kartell
Szabóné Fricska Anna

A tőkés csoportok együttműködésének legegyszerűbb (és legnépszerűbb) formája a kartell.


A kapcsolatban lévő csoportok, vállalatok teljesen önállóak, egymástól függetlenek maradnak, viszont a gazdaság működésének néhány területére megállapodást kötnek. Így valósulhat meg árakban, a piac felosztásában vagy a termelés mennyiségében az együttműködés.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98