Kevésbbé érthetőnek és természetesnek látszik a fül jelentősége az egyéniség kifejezésében: pedig a fülről is lehet következtetni gazdája jellemére és lelki mivoltára.

A rendestől eltérő, torzfül (25-ik kép) régóta ismertető jele a degeneráltnak, aminthogy a papirvékony, vérszegény fülről is rá lehet ismerni a tüdővészesre.

A fülkagyló arányából a fülüreghez és a fülcimpához, valamint az egész fülnek formájából jellemzően lehet következtetni az ember lelki tulajdonságaira, kedélyére, míg a bőr szine, áttetsző volta, stb., inkább az orvosnak vannak segitségére bizonyos betegségek fölismerésében.

Legkivált két tipus van a fülnél, ami erősen megkülönböztethető: az ugynevezett uri fül s a szolga-fül: az előbbi a parancsolásra, nagy dolgokra született, energikus, tetterős és magasabb képességü embert jellemzi, az utóbbi pedig a kislelkü, gyáva, szolgai természetü, alárendeltebb tipus ismertető jele.

Itt azonban a tudomány fejletlensége nagy óvatosságra int a meghatározásokban, mert az általános szabály alól sok a kivétel. Az uri fül kagylója kicsiny, kemény vonalu, mintha agyagból gyurták volna s a fülüreghez képest aránylag igen nagy, a fülcimpája pedig sokszor túlnyomóan fejlett, míg viszont a szolga fül se nem szép, se nem arányos, a fülkagyló vonalai formátlanok és bizonytalanok, a cimpája legtöbbször kicsiny és elnyomorodott, ugy hogy az egész fül inkább a majoméra emlékeztet.

Az itt bemutatott néhány példa (kivéve a 25-ös számut) mind ugynevezett „uri fül”; mindnek más és más a nagysága, mert különböző nagyságu arcképekről valók.